Ha még inkább az Én+Te=Mi

Már régóta együtt vagytok, boldog és kiegyensúlyozott párkapcsolatban éltek, itt lenne az ideje a családalapításnak. Legalábbis a szülők és a barátok szerint. Sőt, a szomszéd néni is egyre gyakrabban kérdezgeti, mikor jön a trónörökös. Ám ti a gyermek érkezése előtt minél több időt szeretnétek együtt tölteni, tudatosan felkészülve a családi élettel együtt járó változásokra. Hogy mikor kopogtasson a gólya, a ti döntésetek, ne hagyjátok, hogy bárki beleszóljon!

Mivel rengeteget beszélgettetek arról, hogyan alakul majd a kapcsolatotok a gyermek érkezése után, sőt a kisgyermekes barátoknál láttátok, hogy az új családtag mennyire megváltoztatja a mindennapokat, tudjátok, hogy kettőtökre jóval kevesebb idő jut majd. Így, ha még szeretnétek néhány dolgot megvalósítani a bakancslistátokról, például kettesben utazgatnátok, hogy még több közös élménnyel gazdagodva fűzzétek szorosabbra viszonyotokat, nyugodtan várjatok a családalapítással. Akkor lesz igazán harmonikus a kapcsolatotok, ha ez egy közös döntés lesz, és nem érzitek majd úgy, hogy emiatt kellett lemondanotok egy számotokra fontos dologról.

Ragaszkodj hozzá! tippek:

  • írjatok össze egy közös listát azokról a dolgokról, amelyeket szeretnétek megvalósítani a gyermek érkezése előtt. Érdemes egy tíz pontból álló kívánságlistát összeállítani a legfontosabbakról. Így egyúttal egyfajta határt is szabtok annak, mikor is érdemes újra megbeszélni, ki mennyire érzi elérkezettnek az időt a családalapításra.
  • Tervezzetek előre és állítsatok össze egy listát azokról a helyekről, ahová a gyermekkel szeretnétek majd elutazni vagy visszatérni, illetve olyan programokról, amelyek a kisgyermekes szülőket várják. Így a közös kalandok során megkezdetitek a ráhangolódást.