50 első randi – A családi életben is

Gyakran hajlamosak vagyunk belekényelmesedni a kapcsolatunkba. Míg az elején egymást érték a programok, a spontán randevúk és a lopott csókok ebédidőben, most szívesebben töltitek otthon az időt. Ha pedig már trónörökössel is bővült a család, akkor a kettesben töltött romantikázásoknak egy időre vége szakad. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy ne lenne kellemes a kanapén összebújva filmet nézni, vagy ne lenne vidám program egy önfeledt társasjátékozás a gyermekekkel. A lényeg, hogy figyeljetek oda egymás

Lehet, hogy egy éjszakai mozira, vagy egy romantikus hétvégi kiruccanásra kettesben egy ideig nem lesz lehetőségetek, ám a harmónia megteremtéséhez vagy fenntartásához gyakran apró dolgok is elegendőek. Egy szál virág csak úgy, alkalomtól függetlenül, a kedvenc étel megfőzése, vagy ágyba hozott kávé az ébredéskor mind-mind azt bizonyítják, hogy fontosak vagytok egymásnak. Fogyasszátok el a reggelit közösen, készítsétek el az ebédet együtt a gyermekkel, vegyetek gyertyafényes fürdőt, ha már alszik az aprónép és beszélgessetek sokat. A mini randevúkkal fenntarthatjátok a szenvedélyt akkor is, ha már nem csupán rólatok szólnak a hétköznapok.

Ragaszkodj hozzá! tippek:

  • Írjatok „titkos vágy” listát, amelyben közösen összegyűjtitek azokat az apróságokat, amelyek boldoggá tesznek titeket. Segítség lehet, ha úgy érzitek kifogytatok az ötletekből. Egyszer a te, másszor pedig kedvesed javaslatát valósítsátok meg, így színesítve a hétköznapokat.
  • Ha már elég nagy a gyermek, vonjátok be a meglepetés elkészítésébe. Biztosan szívesen segít majd, legyen szó akár egy torta elkészítéséről vagy rendrakásról.
  • Ha elérkezettnek látjátok az időt, egy családtag vagy egy kedves barát biztosan szívesen vigyáz a gyermekre, míg ti elmentek moziba, vagy vacsorázni. Kérjetek bátran segítséget!
  • Emlékezzetek a fontos dátumokra, évfordulókra. Egy kedves üzenet a hűtőn, egy tábla csoki bearanyozza a napot.