Szentjobbi Kriszta: Áldatlan állapotban…

Az utóbbi időszakban a gyermekvállalás, a tudatos családtervezés, a szülővé válás, illetve a teherbe esés nehézségei kapcsán több személyes történetet mutattunk be. Felkérésünkre Szentjobbi Kriszta is megosztotta velünk gondolatait.

A ma már ötgyermekes Kriszta esetében sem ment minden fogantatás gördülékenyen, egyik pillanatról a másikra. Volt olyan gyermeke, akire ő is hosszú, türelmetlenséggel teli hónapokat várt. Őszintén mesélt nekünk erről az időszakról, valamint arról, ő mi mindent tett annak érdekében, hogy a gólya mihamarabb, ismét meglátogassa őket párjával. Alább olvasható írásából, az abból fakadó nyíltságából és saját személyes tapasztalataiból, gondolataiból, tanácsaiból bárki erőt meríthet.


Egy kedves üzenetet kaptam nemrégiben, amiben azt kérdezték tőlem, hogy van-e valami praktikám, hogy ennyi gyermekünk született, hisz ők már olyan régóta próbálkoznak sikertelenül.

Azonnal felcsaptak bennem azoknak az időknek az emlékei, amikor mi is hosszú ideig csak vártunk és vártunk, hogy megérkezzen hozzánk a gólya. Öt gyermekes édesanyaként, azt hinné az ember, hogy nálunk ez nem volt téma. Pedig DE! Valóban igaz, hogy 3 gyerkőcünk (fiúk) a gondolatommal együtt fogantak, de a lányokra igen sokat vártunk, többet, mint másfél év… Tudom, hogy ez köszönőviszonyban sincsen azzal, amint már hosszú évek óta próbálkozó párok megélnek, mégis úgy érzem ezeknek az időszakoknak köszönhetően, tudom min mennek keresztül.

Már volt egy gyerkőcünk, amit már fentebb írtam, ő szinte a gondolattal egy időben fogant, amikor éreztük a vágyódást még egy babára. Azt hittem, ugyanúgy fog működni minden, de nem így történt. Egyik sikertelen hónapot követte a másik, amitől én teljesen kétségbe estem, nem értettem, mi történik velünk. Bújtam a könyveket, internetet, próbáltam kideríteni, hogy mit “csinálunk rosszul”. Szinte e körül forgott minden gondolatom és az újabb sikertelen hónapok után csak még rosszabb hangulatba kerültem. Kétségbeestem! Attól egyenesen rosszul voltam, amikor azt a tanácsot kaptam úton útfélen, hogy “Jönni fog a baba, csak ne görcsölj rá”. Hogy a fenébe ne görcsöljek rá, amikor ez minden vágyam, nem is tudtam másra gondolni. Azt mindenesetre éreztem, hogy változtatni szeretnék néhány dolgon az életünkben és sokkal tudatosabban kell készülnöm erre a kisbabára, mint annak előtte.

Először elkezdtem fokozatosan bevezetni a rendszeres sportot az életembe. Tornáztam, jógáztam és néha zumbázni is elmentem, ami olyan pozitív töltést adott, hogy ihaj! Valóban igaz, hogy a testmozgás a lélekre is mennyire jó hatással van. Sokkal jobb lett a hangulatom és fittnek, egészségesnek érzetem magam. Rengeteget kirándultunk, túráztunk erdőben, persze nem kifulladás szintjéig, hanem éppen ameddig jól esett. Az étkezésünkre is sokkal tudatosabban odafigyeltünk, tisztább élelmiszereket ettünk, rengeteg nyers zöldséget, gyümölcsöt, jó minősegű gabonát, magokat. Sokat kutattam gyógynövények után, hogy számomra melyik lehet a leghatásosabb, ezek a cickafark és palástfű teák voltak, amiket minden reggel és este ittam, attól függően melyik szakaszában tartott a ciklusom. Amire én azóta is esküszöm ez a tiszta méhpempő, aminek olyan fura íze van, hogy még ilyet soha nem éreztem. Reggel és este egy picike kanállal kellett a számban tartani, amit iszonyú nehezen bírtam. Mindig arra gondoltam, hogy ez a méhkirálynők eledele, tehát ez nekem is dukál, meg Istinek is, mert őt sem hagytam ki a “jóból” :). Hogy pontosan mi segített a szemléletváltásom, az egészséges gyógymódok, vitaminok vagy mindez együttvéve, magam sem tudom… Nemsokára pozitívat teszteltem és még abban az éveben megszületett második gyermekünk, Zselyke.

Hasonló helyzetben lévő mamiknak és leendő mamiknak azt tanácsolnám, hogy mindezek mellett nagyon fontos szűrővizsgálatokon is részt venni, mert egy hozzáértő orvosember sokkal gyorsabb segítséget nyújthat. Pontosan ki tudja vizsgálni, hogy húzódik e valamilyen probléma az elmaradt gyermekáldás hátterében és segítséget nyújthat a testi-lelki felkészülésben egyaránt.

Az elmaradt teherbeesés lelki hátteréről, és a megoldás lehetséges útjairól beszélgethetünk akár perinatális szaktanácsadóval is. Hisz úgy vélem, hogy a test és a lélek történései szorosan összefüggnek egymással.

Szeretném felhívni a figyelmeteket egy szuper weboldalra (ragaszkodjhozza.hu), ahol a várandósságra készülés és ehhez hasonló témákban érdekes cikkeket találhattok. Nagyon jól összefogja a fogantatás és az oda vezető út fontosságát, hasznos tanácsokat, tippeket olvashattok.

Az eredeti bejegyzést ide kattintva olvashatod.