Ne várjatok a csodára! Lépjetek!

Jó ideje nem sikerül a gyermekáldás és szinte csak az ovulációtól a terhességi tesztig tartó „kéthetes” periódusokban gondolkodtok? Így nem lehet élni, s egy idő után párkapcsolatotok rovására is mehet ez az idegőrlő állapot. Ha ezt felismertétek, már csak egy kis lépés kell ahhoz, hogy merjetek szaksegítséget kérni!

Az, hogy az eddig sikertelen gyermekáldást még szigorúbb tervezéssel, szexuális együttléteitek időzítésével próbáljátok elősegíteni, érthető. Nem szabad azonban hagyni, hogy minden gondolatotok csak a fogantatás körül forogjon és átvegye az irányítást életetek felett, hiszen a sikertelenség elleni harc akár még megszállottsággá vagy depresszióvá is alakulhat[1].

Bár bizonyos dolgokra nincsen ráhatásotok, az mindenképpen rajtatok áll, hogyan próbáltok megküzdeni a nehézségekkel és mit tesztek meg azért, hogy elérjétek célotokat. Fontos, hogy ebben az időszakban lelkileg is támogassátok egymást, ne hagyjátok, hogy a negativitás befészkelje magát mindennapjaitokba. Ha azt érzitek, már másról sem tudtok beszélni egymással, minthogy ismét csak egy csíkot mutatott a terhességi teszt és mit kéne másként tennetek, emiatt pedig feszültek vagytok, ideje szakorvoshoz fordulni. Tanácsaival segíthet, hogyan menjetek tovább.

Ragaszkodj hozzá! tippek[2],[3]:

  • Ne hagyjátok, hogy eltávolodjatok egymástól! Ebben az embert próbáló időszakban is szánjatok tudatosan időt a közös, lelkizős beszélgetésekre! Nagyon fontos, hogy megismerjétek egymás gondolatait és érzéseit a nehéz helyzettel kapcsolatban. Forduljatok egymás felé empátiával és megértéssel, még akkor is, ha eltérően élitek meg a helyzetet.
  • Érezzétek jól magatokat együtt! Szervezzetek olyan programokat, melyeket mindketten igényeltek – legyen az egy romantikus vacsora, egy jó mozizás vagy akár egy stand-up előadás, ahol önfeledten szórakozhattok. Fontos, hogy a próbálkozás időszakában is kimozduljatok, randevúzzatok és minőségi időt töltsetek együtt.
  • Forduljatok bizalommal szakorvoshoz! Ha úgy érzitek, elakadtatok, ideje segítséget kérnetek, akkor forduljatok bátran nőgyógyászotokhoz. Támogatásával új lendülettel indulhattok a gyermekvállalás felé vezető úton.



[1] https://www.verywellfamily.com/ways-to-cope-when-trying-to-get-pregnant-1959974

[2] https://www.verywellfamily.com/ways-to-cope-when-trying-to-get-pregnant-1959974

[3] https://www.health.com/pregnancy/how-fertility-problems-can-wreck-your-relationship-and-4-ways-to-deal