Páros-hatás

Pároddal a sportban is motiválnátok egymást? Újabb közös hobbit kerestek? Vagy szeretnétek egészségesebbek lenni, hogy fizikailag is felkészüljetek a babavárásra? Viszont így is alig van időtök egymásra? A párosan végezhető sportokat Nektek találták ki! Manapság szerencsére számos lehetőség közül választhattok. Mutatjuk, mit érdemes kipróbálnotok!

Úgy érzitek, egymástól venne el időt a sport? Akkor mozogjatok együtt! Így nem csak összekötitek a kellemest a hasznossal, hanem még a kapcsolatotok is erősödhet az edzések során! Hiszen azáltal, hogy közös élményekkel gyarapodtok, az új helyzetben még korábban nem tapasztalt újdonságokat is megtudhattok a másikról.

A páros mozgás ráadásul remek alkalom arra, hogy közös célokat tűzzetek ki és érjetek el, így a kettőtök közti csapatmunka is javulhat[1]. Ha családalapítás előtt álltok, ez még duplán hasznotokra is válhat. Egyrészt megtanultok együtt tervezni, időpontokhoz alkalmazkodni, és egyfajta rendszer kerül az életetekbe. Másrészről pedig mivel a sport hozzájárul a szervezet normális, egészséges működéséhez, szerepe még jelentősebb, ha hamarosan kisbabát szeretnétek. A rendszeres mozgás hozzásegít a megfelelő testsúly fenntartásához, az izmok karbantartásához, a stresszkezeléshez és az általános, jó közérzet megőrzéséhez, melyek mind szükségesek a sikeres fogantatáshoz, valamint az egészséges és biztonságos várandóssághoz.

Nézd meg javaslatainkat, milyen sportokat érdemes pároddal közösen kipróbálnotok!

Ragaszkodj hozzá! tippek[2],[3]:

  • Tenisz vagy tollaslabda – A szabadban vagy teremben is végezhető sporthoz nem szükséges előképzettség, így bármikor elkezdhetitek. Szórakoztató mozgásforma, ami remekül átmozgat!
  • Tánc – Ha a mozgás során szeretnétek közel kerülni egymáshoz, akkor a páros tánc Nektek való! Próbáljatok ki latin táncokat, modern stílusokat, vagy ha bevállalósabbak vagytok, akkor akár akrobatikus rock&roll-t is!
  • Bowling – Rendkívül szórakoztató, alacsony terhelésű sport, ami igazi kikapcsolódást és jó hangulatot biztosít, miközben a gurítások során törzs-, kar- és lábizmaitok is erősödnek.
  • Falmászás – Ha valamilyen különleges mozgásformát próbálnátok ki együtt, a falmászás megfelelő választás. A test szinte minden izmát megmozgató, fizikai és mentális kihívásokkal teli sport ideális páros mozgás. Ha pedig már megfelelő tapasztalatot szereztetek a teremben, terepen is kamatoztathatjátok a tudást, kirándulással összekötve.
  • Kajak/kenu – A vizes sportok szerelmeseinek kitűnő választás a kajak vagy a kenu. A romantikus, természetközeli élmény garantáltan közelebb hoz benneteket egymáshoz, ha pedig egy kis plusz izgalomra vágytok, irány egy sebes, rohanó folyó!



[1] https://health.howstuffworks.com/relationships/tips/5-great-couples-sports.htm

[2] https://fitness.allwomenstalk.com/awesome-couple-sports-to-stay-healthy/

[3] https://www.thenest.com/content/7-top-sports-for-couples