Komolyabbra fűznéd? Akkor kérdezz bátran!

Nem vagytok együtt túl régóta, de úgy érzed, ez valami más, ez valami komolyabb. Vajon tényleg ő az igazi? Habozás nélkül összekötnéd vele az életed? Ő az, akivel szívesen vállalnál gyermeket? Teljesen természetes, hogy szeretnél megbizonyosodni minderről, ezért cikkünkben olyan kérdéseket sorakoztatunk fel, amelyek alapján még jobban megismerheted párodat, és megtudhatod, közösek-e az álmaitok, céljaitok, tudtok-e egy párként működni hosszabb távon is.

A szakértők szerint, amikor kérdéseket teszünk fel, akkor felfedjük azokat az értékeket, erkölcsi normákat, amelyekben hiszünk, de eláruljuk a rövid- és hosszabb távú terveinket is. Továbbá az ezekre adott válaszok alapján arra is fény derülhet, hogy mennyire vagyunk egy hullámhosszon az adott illetővel, aki felé irányulnak kérdéseink. A több mint 40 milliós YouTube nézettséggel bíró, a The New York Times, a Forbes vagy a Time magazinokban rendszeresen publikáló Shan Boodram, párkapcsolati szakértő, szexológus[1] szerint, ha „sebezhetővé” válunk, az elősegíti az intimitást.[2] Nem kell rosszra gondolni, egészen egyszerűen csak arról van szó, hogy ha valakivel igazán megnyíltok egymás előtt, akkor a kapcsolatotok is jobban el tud mélyülni. Bizonyára már te is tapasztaltál hasonlót.

Létezik egy igen változatos, az élet szinte valamennyi területére kitérő, 50 kérdésből álló lista, amely alapján mélyebben is megismerheted a kedvesedet a szakemberek szerint.[3] Mi most ezek alapján összeállítottunk nektek egy Ragaszkodj hozzá!-kérdéssort, ami remek kiindulópont lehet egy tartalmas beszélgetéshez!

1. Mit dolgozol? Mivel keresed a kenyered? Alapvető kérdésnek tűnik, és minden bizonnyal tisztában is vagy párod munkájával, de figyeld meg, hogy rólad és róla is nagyon sokat elárul e téma: ő mennyire beszél lelkesen a hivatásáról, s te mennyire figyeled őt élénken, ha a munkájáról beszél! Napjaink nagy részét munkával töltjük, eléggé meg tudja határozni hangulatunkat, így különösen fontos, hogy társunk megértő legyen e téren is, ne unottan hallgassa, ha mesélünk.

2. Mi az „életszenvedélyed”? Mi az, ami igazán lelkesít az életben? Ez a kérdés abban segít, hogy megtudd, szerelmed mivel szeretné tölteni idejét. Ha ismerjük a másik legbensőbb vágyait, akkor reálisabb kép rajzolódhat ki róla, s egyben reálisabbak lehetnek a vele szemben támasztott elvárásaink is.

3. Mi álmai munkája? Most, hogy már beszélt a hivatásáról és a szenvedélyéről is, érdekes és mély beszélgetés alakulhat ki annak kapcsán, hogy mi álmai munkája. Ugyanis, ha szerencséje van, és azt csinálja, amit szeret, akkor arról fog mesélni, de ha sajnos nem álmai hivatásának szentelheti idejét, akkor arról fog őszintén beszélni, hogy miért alakult így.

4. Mi a helyzet a szórakozással? Jobb, ha már a kapcsolatotok elején kiderül, hogy vajon tényleg szívesen megy veled színházba és kocogni, s nem csak azért, hogy ne konfrontálódjatok, miközben ő inkább menne bringázni, a színházat pedig meghagyná neked barátnős programnak… Itt a remek alkalom, hogy átbeszéljétek, mik lehetnek a közös tevékenységek, amelyekben mindketten örömötöket lelitek!

5. Miért szeretsz, vagy nem szeretsz ott lakni, ahol laksz? Nem is gondolnád, de a válasz alapján jobban megértheted, melyik életszakaszban van kedvesed. Ha jól érzi magát a nyüzsgő belvárosi albérletében, akkor jó eséllyel számolhatsz még közös bulizós hónapokkal, esetleg évekkel. Viszont, ha jobban preferálja mondjuk a nyugodtabb zöldövezeti lakást, akkor talán már szívesen megállapodna.

6. Milyen a kapcsolatod a szüleiddel? Ez a kérdés azért lehet érdekes, mert a válasz alapján nagy valószínűséggel körvonalazódhat, hogy kedvesed mennyire családcentrikus, milyen értékeket hozott otthonról. Ha esetleg valamiért nem ápol jó viszonyt a szüleivel a párod, akkor segíthetsz neki a problémák feltárásában és azok megoldásában is!

7. Mitől értékes számodra egy párkapcsolat? Ennél a kérdésnél szintén kiderülhet, hogy kedvesed milyen életszakaszban van éppen, mi a fontos jelenleg számára. Megelégszik az erős érzelmi kötődéssel? Vagy már szövetségként tekint rátok, amelyre lehet építeni? Bárhogyan is legyen, most őszintén át tudjátok ezt beszélni, s remélhetőleg közelít a véleményetek, elképzelésetek!

8. Melyek a legfontosabb mérföldkövek az életedben? Erről eddig még biztosan nem beszélgettetek, de nagyon érdekes lehet, hogy vajon a szerelmi élete, a karrierje, esetleg a különlegesebb élményekben számlálja a mérföldköveket!

9. Mi volt az első benyomásod rólam? A végén csavarhatsz egyet a dolgokon, ugyanis eddig róla kérdeztél. Most kérdezd úgy, hogy rólad beszéljen! Ez azért érdekes, mert abból is sok minden kiderülhet, hogy miket mond rólad! A külcsín volt neki első látásra fontosabb, vagy a belbecs? Esetleg elmesél egy vicces történetet arról, hogyan figyelt fel rád? Mindenképpen rendkívül izgalmas téma!

10. Mi a legnagyobb szexuális fantáziád? Könnyen lehet, hogy már mindent tudsz róla e téren, de akár érhetnek meglepetések is azáltal, hogy most mer beszélni először azokról a titkos vágyairól, amelyeket eddig nem mert neked elmondani, mert félt, hogy mit szólsz. És akár még a hálóban is végződhet a kérdezős-est…

Nyugodtan bővítheted a kérdések sorát, de azzal sincsen gond, ha valamelyik kérdésnél elkanyarodtok valamerre, és abban a témában merültök el. Arra viszont figyelj, hogy ne legyen a dolognak amolyan „kikérdezés” jellege! A cél, hogy egy kellemes, csipegetős-nassolós vacsora vagy borozgatás mellett kényelmesen elbeszélgessetek egymással.



[1] https://www.shanboodram.com/about

[2] https://www.womenshealthmag.com/sex-and-love/a34026473/questions-to-ask-your-crush/

[3] https://www.womenshealthmag.com/sex-and-love/a34026473/questions-to-ask-your-crush/