A férfi meddőség életmódbeli okai

Férfiként egyre frusztráltabbá tesz, hogy míg a kollégáid egymás után hívnak tejfakasztó buliba, a sajátod még igen messze van… Sokszor eszedbe jut, hogy mi a helyzet akkor, ha meddő vagy? Összegeztük az erősebbik nem esetében előforduló, leggyakoribb életmódbeli okokat, amelyekről kevesen gondolnák, hogy árnyékot vethetnek a gyermekvállalási tervekre.

Sokszor írtunk arról, hogy a meddőség a nőket és a férfiakat egyaránt érinti, a szakemberek szerint meddő párokról beszélhetünk, azaz ez egy közös feladat, amit a pároknak együttesen kell megoldaniuk. Azonban hasznos lehet, ha a felek külön-külön is gondot fordítanak saját magukra, amibe beletartozik az is, hogy átgondolják saját szokásaikat, életritmusukat.

Ezúttal nézzük, férfiként mire célszerű jobban odafigyelned![1]

  • Káros szenvedélyek viharában

Az alkoholfogyasztás és a dohányzás, valamint a különböző tudatmódosító szerek alkalmazása bizonyítottan csökkenti a spermiumok számát. Érdemes elgondolkodnod, mennyi cigaretta fogy el egy nap alatt, illetve hány pohár sört iszol meg, amikor beültök a haverokkal valahova beszélgetni.

  • Gyúrjunk?

A sport elképzelhetetlenül fontos szervezetünk számára, azonban, ha szedsz anabolikus szteroidokat az izomtömeged növelése céljából, vagy azok nélkül edzel, de hajlamos vagy túlhajtani magad az edzőteremben, az bizony nincsen jó hatással a spermatermelésre. Érdemes egyeztetni a trénereddel, hogy esetleg hogyan variálható át az edzésterved!

  • Munkahelyi ártalmak

Sajnos az olyan munkavégzés sincsen jó hatással a férfiak nemzőképességére, amely esetében hosszú ideig kell ülni. Így, ha irodai munkát végzel, vagy sofőrként, esetleg kasszásként dolgozol, érdemes lehet több szünetet beiktatni, időnként felállni, vagy legalább lazább nadrágot viselni.

  • Értelem és érzelem

Valljuk be őszintén, a férfiak szeretik elkendőzni érzelmeiket. Beszélni róluk pedig végképp nem szeretnek. Pedig érdemes volna ezen változtatni! A stressz és a depresszió, különösen, ha hosszú távon fennáll, igen káros hatással lehet, nem csak a családalapításra, hanem az egyéni mentális egészségre is. Muszáj tehát kicsit ezzel a területtel is foglalkoznod!

  • Á, ez csak egy kis sörhas!

Ahogyan a túlzott edzés, úgy a mozgás teljes hiánya is kedvezőtlen hatással bírhat a fogantatásra. A testsúly ugyanis a hormonokat is befolyásolhatja, és elhízás esetén ez fokozottabban érvényes. A cél tehát az egészséges testtömegindex elérése, avagy fenntartása.



[1] https://www.healthline.com/health/infertility/low-sperm-count#causes