Így alakíts ki kötődést apaként a kisbabáddal!

Kisbabátok születésével új szerepekbe bújtatok: apává és anyává váltatok. Mit tehetsz, már a legelső napoktól kezdve, annak érdekében, hogy kisbabáddal valódi, apai kötődést alakíthass ki? Miért fontos ez egyáltalán? Cikkünkből kiderül!

Noha a gyermekvállalás a pár közös döntése, a nevelés pedig közös felelősség, tény, hogy a gyermekvárás, valamint a kisbaba születése utáni időszakban a hölgyek vállalnak oroszlánrészt a feladatokban. Így nem is meglepő, hogy párod friss édesanyaként könnyebben alakít ki kötődést a picivel: ő már a várandósság kilenc hónapja alatt is szíve alatt hordta gyermeketeket, akit ő hozott a világra, majd a szoptatás során is ő kerül hozzá közel. Hol jöhetsz te itt képbe? Természetes, ha úgy érzed, egy ideig nem tehetsz semmit azért, hogy szoros legyen gyermekeddel a kapcsolatod.

Pedig neked, az újdonsült apukának is fontos már az első időkben kialakítani a kötődést kisbabáddal. Ugyanis az is meghatározó gyermeketek számára, hogy veled, az apukájával milyen mély kapcsolat alakul ki; emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy kispapaként, miképpen viszonyulsz a picihez, hogyan tudod kivenni a részedet a kicsi körüli teendőkből.[1]

Bár ma már tudjuk, hogy a kötődés kialakítása gyakran hosszabb időt is igénybe vehet[2], érdemes már a legelső napoktól kezdve részt venned a pici mindennapjaiban, amennyire csak lehet, annak érdekében, hogy mihamarabb elkezdd megalapozni az erős, őszinte, szeretetteli kapcsolatot gyermeketekkel.

Tippjeinkkel igyekszünk ebben segíteni!

Ragaszkodj hozzá! tippek:

  • Vedd át te az etetést, ha valamiért éppen úgy adódik, cumisüvegből tápláljátok a picit! Közben húzd magadhoz nagyon közel kisbabádat, és teremts nyugodt, meghitt hangulatot! Így a kicsi nem csak az anyukáját, hanem az apukáját is megszokja etetés közben és valódi kapcsolat alakulhat ki, miközben rád néz.
  • Vállald be te is az éjszakai felkeléseket! Ha vannak olyan ébredések, amikor te mész megvigasztalni a picit, te veszed magadhoz és nálad nyugszik meg, az remekül segíti a mély kötődés kialakulását és kisbabátok megtanulja, hogy rád is számíthat.
  • Légy részese az esti rutinnak is! Igyekezzetek úgy intézni az estéket, hogy mindig ott tudj lenni a fürdetés, altatás bizonyos részeinél. A rutin kialakítása nem csak azért fontos, hogy a kicsi mielőbb átaludja az éjszakákat, hanem azért is, mert megszokja, mikor van biztos „apu-idő”.
  • Sétáljatok! A szabad levegő neked és kisbabádnak is jót tesz, és ha kengurut vagy felvehető babahordozót használsz, a séta a testi kontaktusra is lehetőséget teremt, ami igen fontos tud lenni, ahogy alább is kiderül.[3]
  • A bőr-bőr kontaktus, az érintés nagyon fontos a kisbabának, hiszen fokozza a biztonságérzetet, így nagyban elősegíti a kötődés kialakulását is. Bújj össze gyakran a picivel, tedd őt fedetlen mellkasodra és simogasd lassan, gyengéden! Ez a típusú érintés ráadásul mindkettőtök számára nyugtatóan hat.
  • Beszélj hozzá, énekelj, olvass neki, játssz vele! Minden kontaktus számít, ha a mély, bizalmi kapcsolat kialakításáról van szó. Noha a kezdeti időszakban egyirányúnak tűnhetnek ezek az elfoglaltságok, mégis fontos részét képezik a kötődés kialakításának.[4] Érdemes tehát időt szánni rájuk!



[1] https://www.thebump.com/a/7-ways-for-a-new-dad-to-bond-with-baby

[2] https://www.babycenter.com/0_top-tips-for-dads-on-bonding-with-your-baby_3692.bc

[3] https://www.parents.com/baby/new-parent/fatherhood/bond-with-dad/?

[4] https://www.babycenter.com/0_top-tips-for-dads-on-bonding-with-your-baby_3692.bc