Nem érkezik a gólya. De mikor érdemes orvoshoz fordulni?

A fogantatás minden hetedik párnak okoz nehézséget világszerte. Az ezzel a problémával orvoshoz fordulók aránya évente közel 9 százalékkal nő Európában. Ez a trend azt is jól mutatja, hogy ma már teljesen elfogadott szakértőket bevonni életünk legfontosabb döntéseibe, mint amilyen a családalapítás is. De mikor érkezik el az a pont, amikor érdemes lehet orvosi konzultációt kérni?

Meddőség vagy csak türelmetlenség?

Teljesen egészséges párok esetében 1 évbe is beletelhet, amíg pozitív lesz a terhességi teszt. Az új jövevényre való vágyakozás csodálatos időszak, ne rontsuk el azzal, hogy teljesítménykényszer alá helyezzük magunkat. A frusztráció csökkentheti a fogantatás esélyét, míg a pozitív gondolatok nagyban hozzájárulhatnak a sikerhez. Hazánkban a meddőség jelenleg a párok 15-20 százalékát érinti, tehát gondoljunk inkább arra, hogy mi a 80 százalékhoz tartozunk. [1]

Legjobb korban a fogantatáshoz

A húszas éveikben, illetve a harmincas éveik elején járó párok azzal teszik a legtöbbet a sikerért, ha félreteszik aggodalmaikat, és rábízzák magukat a természetre. Ugyanakkor érdemes a leendő szülőknek – vagyis a jövendőbeli apukáknak is – előnyben részesíteni a lassú felszívódású, rostban és vitaminokban gazdag ételeket, kerülni a dohányzást, az alkoholfogyasztást és a stresszt, illetve rendszeresen mozogni. Ha pedig a leendő kismama kellő gondossággal szeretne felkészülni, akkor mio-inozit tartalmú étrend-kiegészítőt is érdemes szednie.

Nem csak a húszéveseké a világ

Ma már azonban egyáltalán nem ritka, hogy egy pár a harmincas évei közepén, végén dönt a gyermekvállalás mellett. Ezzel semmi baj nincs, sőt, érettebb fejjel akár még jobban is kiteljesedhetünk szülőként, és türelmesebben nézhetünk szembe az ezzel járó kihívásokkal. A biológiai óra viszont egy picit megnehezíti a fogantatást: míg a 30 év alatti nőknek 20 százalék, addig a 30 és 40 év közöttieknek csak 5 százalék esélyük van spontán teherbe esni egy menstruációs ciklus alatt a statisztikai adatok szerint.[2] Így az egészséges életmód mellett érdemes az ovuláció időszakára időzíteni az együttléteket.

A rendelőtől a gyermekáldásig

Senki sem jár szívesen orvoshoz, de ez nem lehet kifogás arra, hogy csak a legutolsó pillanatban kérjünk szakértő segítséget. A meddőségnek számos olyan oka lehet, ami néhány egyszerű vizsgálattal kimutatható, és hatékonyan kezelhető a problémától függően: lehet, hogy csak életmódváltásra van szükség, ám az is előfordulhat, hogy valamilyen mikrosebészeti beavatkozás vagy hormonális terápia hozhat eredményt. De nem kell rögtön a legrosszabbra gondolni, könnyen lehet, nem áll semmilyen szervi probléma a háttérben, és épp az emiatti folyamatos aggodalom a legfőbb akadálya a fogantatásnak. Ebben az esetben is igaz tehát a mondás, hogy a bizonytalanságnál bármi jobb. Ha tudjuk, mivel kell szembenéznünk, akkor a félelmeink által felemésztett energiákat a megoldásra tudjuk fordítani!


[1] Forrás: http://www.ksh.hu/docs/hun/xftp/stattukor/nepesedesi17.pdf

[2] Forrás: https://ivi-fertility.com/blog/infertility-in-europe/