A testem nem hagyott cserben, de figyelmeztetett! Interjú Kovács Noémivel, méhnyakrák-túlélővel

2025.12.18.

Amikor egy nő meghallja a szót: „méhnyakrák”, egy pillanatra megáll az idő. Nemcsak egy diagnózis hangzik el – hanem valami, ami átírja az életet, a testet, a jövőt.
A méhnyakrák egy rosszindulatú daganatos megbetegedés, amely korai felismerés esetén jó eséllyel gyógyítható. Napjainkban a betegség megelőzése védőoltással és rendszeres szűrővizsgálattal nagy biztonsággal lehetséges. A méhnyakrák nem örökletes betegség; kialakulásának fő oka a Human Papillomavírus (HPV) tartós jelenléte a szervezetben. A betegség sok nőt érint: az emlőrák után ez a második leggyakoribb rosszindulatú daganat a 45 év alatti nők körében mind Európában, mind Magyarországon. Leggyakrabban 30–40 éves korban alakul ki, de a változókor után is előfordulhat, sőt, az utóbbi években egyre több esetet észlelnek a 20–30 éves korosztályban is.

Kovács Noémi 36 évesen, egy kisfiú édesanyjaként szembesült ezzel a betegséggel. A diagnózis, a gyógyulás és az újrakezdés útjáról mesél – őszintén, bátorsággal és mély női erővel.

Az első jelek – amikor a csend beszél

– Emlékszel arra a pillanatra, amikor először érezted, hogy valami nincs rendben?
Nem volt semmi konkrét jel. Rendszeresen jártam szűrésre, és mindig mindent rendben találtak. Aztán egy sikertelen terhesség után a szövettan mutatta ki a betegséget – teljesen váratlanul. A baba elvesztése miatt azt hittem, csak egy nehéz időszakon megyek keresztül, de kiderült, hogy sokkal többről van szó. Olyan volt, mintha a sors egyszerre elvett volna valamit… és adott volna egy második esélyt.

– Hogyan emlékszel vissza arra a pillanatra, amikor kimondták a diagnózist?
Azt a napot soha nem felejtem el. Minden szót, minden pillanatot beleégetett az emlékezetembe. Amikor meghallottam, hogy daganat, olyan félelmet éreztem, amit korábban soha. Azonnal hívtam a férjemet, ő rohant haza a munkából, én pedig csak sírtam. Harminchat éves voltam, egy négyéves kisfiú anyukája. Az első gondolatom az volt: „Nem fogom látni felnőni a gyermekem.” Abban a pillanatban összeomlott bennem a világ.

– Sokan mondják, hogy ilyenkor az ember lefagy. Te hogyan élted meg ezt?
Pontosan így. Mintha ólomból lettek volna a végtagjaim. Egy rossz álomnak tűnt, amiből vártam, hogy felébredjek. Minden nap ugyanaz a kérdés zakatolt bennem: „Most mi lesz?” És a férjem mindig csak ennyit mondott: „Meggyógyulsz.” Az első hét így telt. Tudtam, hogy semmi sem lesz többé ugyanolyan.

Test és lélek – a gyógyulás tanulása

– Milyen kezeléseken mentél keresztül?
Szerencsére korai stádiumban derült ki, így egy radikális, de méhmegtartó műtétre volt szükség. Nem kaptam sem kemót, sem sugárkezelést, de az első hét így is pokoli volt. Nagyon erős fájdalmaim voltak, és hosszú időbe telt, mire újra éreztem magamban az erőt. Hullámzó napok voltak, testileg és lelkileg egyaránt.

– Mi volt a legnehezebb ebben az időszakban?
A fájdalom, a fáradtság és a kiszolgáltatottság együtt. Amikor hazamentem a családhoz, és láttam, ahogy a kisfiam nevetve rohangál körülöttem, miközben én alig tudtam lépni, az összetörte a szívemet. A kórházban már „kávébeszerzőnek” hívtak, mert nagy dolog volt, ha valaki el tudott sétálni a kávéautomatáig. De otthon, a csendben, jött a felismerés: most meg kell tanulnom újra hinni a testemben. Hogy együtt tudunk gyógyulni.

– Hogyan változott meg a testedhez való viszonyod?
Eleinte azt éreztem, hogy cserben hagyott. Aztán rájöttem: nem ellenem volt, hanem értem. Figyelmeztetett. Türelmet tanultam – rengeteget. Nem egyik napról a másikra jött vissza az erőm, és meg kellett tanulnom elfogadni, hogy a gyógyulásnak is megvan a maga tempója.

Nőiség, önkép és erő

– Volt olyan pillanat, amikor úgy érezted, elveszíted a nőiességed?
Érdekes módon, soha. A nőiségem inkább átalakult. A betegség után kezdtem plus size modellkedni – terápiaként. A kamera előtt újra nőnek éreztem magam: igazinak, teljesnek, önazonosnak. A testem története a képeken keresztül új értelmet nyert.

– Mit jelent számodra ma nőnek lenni?
Régen is szerettem nőnek lenni, de ma már mélyebb jelentése van. Most a nőiesség számomra elfogadás, méltóság, bátorság és az, hogy tudom: elég vagyok úgy, ahogy vagyok.

– Hogyan hatott mindez az önbizalmadra és a kapcsolataidra?
A férjem türelme és szeretete nélkül nem ment volna. A modellkedés segített visszanyerni az önbizalmamat, a kapcsolataimban pedig őszintébb lettem. Már nem akarok mindenkinek megfelelni. Csak önmagam lenni. És ez felszabadító.

– Volt valami, amit újra kellett tanulnod magadról?
Igen. Hogy a sebezhetőség is lehet erő. Hogy minden nap ajándék. Hogy nem kell tökéletesnek lennem. Hogy a türelem, a hála és a vágyak tartanak életben.

A szeretet gyógyító ereje

– Kik voltak melletted a legnehezebb időkben?
A családom, a barátaim, a kollégáim – mindenki. Édesanyám maga is átesett méhnyakrákon, így egymás sorstársai is lettünk. A legnagyobb erőt azonban a kisfiam adta. Az ő nevetése minden nap gyógyított. Miatta akartam újra egészséges lenni.

– Találtál közösséget, sorstársakat, akik segítettek?
Igen, a Mályvavirág Alapítványban. Amikor anyukám beteg volt, már megismertem őket. Amikor nálam is kiderült a betegség, tudtam, hogy hová fordulhatok. Rengeteg erőt kaptam a sorstársaktól – és most már én is igyekszem másoknak erőt adni a történetemmel.

Újrakezdés – az élet új színei

– Mi történt veled a kezelések után?
A testem gyorsabban gyógyult, mint a lelkem. A modellkedés adott új lendületet, és egy nagy döntést is meghoztam: tizennyolc év után otthagytam a munkahelyemet. Ma már a szépségiparban dolgozom, nőknek segítek, hogy újra jól érezzék magukat a bőrükben – pont úgy, ahogy én is megtanultam.

– Volt egy pillanat, amikor kimondtad: „Túléltem”?
Többször is. Egyszer a műtét után, aztán egy tüdőembólia után, majd amikor végre újra tudtam mosolyogni. Háromszor is kimondtam: túléltem. És ma már tudom, hogy bármiből fel lehet állni.

– Hogyan látod most az életet?
Nem halogatok. Nem várok a „majd egyszer”-re. Most kell élni, szeretni, nevetni. Az apró pillanatokban van az igazi boldogság. A nyugalom, az őszinte kapcsolódások – ezek az igazi kincsek.

Üzenet más nőknek

– Mit mondanál annak, aki most szembesül ezzel a diagnózissal?
Hogy ne adja fel. Ez csak egy állomás, nem a történet vége. Lehet utána új élet – akár még szebb is, mint előtte. Én vagyok rá az élő példa.

– És mit üzennél azoknak, akik halogatják a szűrést?
Szeressék magukat annyira, hogy elmennek a vizsgálatra. Nem félelemből, hanem szeretetből. Mert az életük számít. A korai felismerés életet menthet.

– Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnod a tanulságot, mi lenne az?
A tested nem ellenség – hallgasd meg, szeresd és becsüld meg. Ő a legnagyobb szövetségesed az életben.

Az interjú végén már nem a betegségről beszélünk, hanem az életről.
Arról, hogyan lehet újra felépíteni a testet, a hitet és a nőiséget – tégláról téglára.
Mert a méhnyakrák nem pusztán egy orvosi kifejezés.

Ez egy harc, amit nők nap mint nap megvívnak – és sokan győznek!Az űrlap teteje