Kedves Testem!

2026.03.19.

Most bevallom neked, sokáig haragudtam rád! Nem értettem, miért fájsz ennyire. Miért van az, hogy amikor másoknak „csak egy menstruáció”, nekem napokra megáll az élet. Miért kell minden hónapban újra és újra megküzdenünk egymással?!

Sokszor azt éreztem, cserben hagysz. Amikor fel kellett volna kelnem reggel, de alig bírtam kiegyenesedni. Amikor programot mondtam le, mert a fájdalom erősebb volt nálam. Amikor mások azt mondták: „Ez normális, másnak is fáj!” De te közben mást mondtál. Te jeleztél. Hangosan, egyre hangosabban, makacsul, kitartóan.

Ma már kezdem érteni, hogy nem ellenem vagy. Nem büntetsz, nem gyenge vagy. Csak próbálsz szólni, hogy valami nincs rendben. Azt akarod, hogy figyeljek rád, hogy lassítsak, hogy vegyem komolyan azt, amit belül érzek.

Tudod, néha még mindig dühös vagyok. Dühös, amikor a fájdalom visszatér. Amikor kiszámíthatatlan vagy. Amikor úgy érzem, elveszel tőlem dolgokat: energiát, nyugodt napokat, néha még a reményt is…

De közben azt is látom, hogy mennyire erős vagy. Minden hónapban újra felállsz. Minden görcs, minden nehéz nap után még mindig működsz. Lélegzel, hordozol, megújulsz, kitartasz.

Talán nem voltam mindig kedves hozzád. Talán túl sokáig próbáltalak elhallgattatni fájdalomcsillapítókkal, magyarázatokkal, vagy azzal, hogy azt mondtam magamnak: „Majd elmúlik.”

Most már inkább meg szeretnélek hallani. Szeretném megtanulni, mire van szükséged. Több türelemre? Több pihenésre? Több figyelemre? Hasznos ételekre? Több mozgásra?

Nem ígérem, hogy mostantól könnyű lesz és soha nem fogok haragudni rád. Azt viszont ígérem, hogy többé nem fordulok el tőled, veled maradok, hogy meghallgassalak!

Végül is, mi már egy életen át egy csapat leszünk.

El nem múló szeretettel,
én