„A csodák köztünk vannak, véletlenek pedig nincsenek”

2022.12.15.

Az év minden napján szükségünk van valami csodára, ami inspirál, reményt és lendületet ad olyan helyzetekben, amikor úgy érezzük, nehéz abból felállnunk. A karácsony körüli időszak pedig kifejezetten a csodákról szól, olyanokról, mint Ivánkovich Anita története is. Anita ugyanis többször kezdte újra az életét és olyan helyzetekből teremtette újjá magát, amelyre sokan azt mondanánk: csoda, hogy sikerült. Az ő története legyen az ünnepi varázs, amely körbelengi ezt az időszakot, de az élet minden pillanatában megadja a szükséges erőt ahhoz, hogy újrakezdjük az életünket, bármi is történjen velünk.

Mi volt az első törés az életedben?

Az első veszteség gyermekkoromban ért. Másfél éves koromban elveszítettem az édesanyámat, hatéves koromban pedig édesapám is váratlanul eltávozott. Mindezeknek nagyon komoly érzelmi következményei voltak, amit azonban igyekeztem pozitívra váltani, és ezt a munkámban is fel tudtam használni. A nagyszüleim a legnagyobb szeretetben neveltek. Elégedett voltam az életemmel, a külsőmmel, mindenemmel. Már gyermekkoromban tudtam, hogy tanítani szeretnék és ez az álom valóra vált, matematika-kémia tanárként kezdtem el dolgozni. A munkám miatt Baja és Budapest között ingáztam. A balesetem is ezen az útvonalon történt 2002 decemberében, amikor Budapestre tartottam, a munkahelyemre. A velem szemben érkező jármű kisodródott, és frontálisan ütközött az autómmal. A korábbi életem akkor tört ketté.

Mi történt a baleset után?

A következő emlékem a kómából ébredés volt. Addig a pillanatig egyetlen dologgal tudtak segíteni az orvosaim, szeretteim és a diákjaim, és az az ima volt. Sokáig nem lehetett tudni ugyanis, hogy mi lesz ennek a vége. Magamhoz térek-e egyáltalán, vagy hogy milyen maradandó sérüléseim lesznek a súlyos fejsérülés miatt. Ám december 5-én, egy csütörtöki napon megtörtént a csoda: a bevérzések az agyamban felszívódtak, az ödémák lementek. Ez lett a második születésnapom.

Meddig tartott a felépülés?

A balesetben nagyon komolyan megsérült az arcom és a térdem. Súlyos agysérülést szenvedtem, a fél arcom hosszú hónapokra lebénult. Számos műtét következett, de a gyógyulás alatt végig mellettem álltak a barátaim, nagyszüleim és a tanítványaim. Az akkor ötödikes osztályom diákjai egy képet készítettek, amire mindenki rajzolt valamit. Minden nap érkezett egy üzenet a szülőktől és a diákoktól, hogy tartsak ki.

Mi volt a legnehezebb?

A balesetnek egyértelműen a lelki része volt a legnehezebb. Úgy voltam vele, hogy bármilyen fizikai fájdalmat elviselek, bármennyi műtéten átesek, de lelkileg nagyon nehéz volt feldolgozni, ami velem történt. Annyi mindenen átmentem már, miért kapom még ezt is? A baleset után elveszítettem a munkahelyemet, leszázalékolt rokkantnyugdíjas lettem 28 évesen. Az orvosok azt mondták, hogy nem fogok tudni visszamenni tanítani, mert a lábam és az idegrendszerem nem fogja bírni a terhelést, a pedagógus munkát. Én ezt egy pillanatig sem hittem el. Nem tudtam elképzelni az életemet enélkül, úgyhogy mindenféleképpen elhatároztam, hogy én biztosan újra tanítani fogok!

Mi segítette a feldolgozást?

A balesetem után három héttel már otthon gyógyultam, amikor eldöntöttem, hogy leírom, ami velem történt, ami bennem zajlik. Ekkor még csak egy szemmel láttam és fekve tudtam írni. Egy füzetbe írtam le minden napomat és már akkor tudtam, hogy ezt egyszer szeretném majd kiadni.

Szerelem a legváratlanabb helyzetben

Mint nő, a baleset után teljesen összeomlottam. Akkoriban volt egy párkapcsolatom, ő végig csinálta velem az egész rehabilitációt, mindenhová vitt, de már nem látott többé nőként. Eltávolodtunk egymástól, és vége lett a kapcsolatunknak. Számomra és a családom számára is hihetetlennek tűnt, hogy épp most, ebben az állapotomban fog rám találni újra a szerelem. De megtörtént. Ugyanis épp ebben az időszakban ismertem meg a férjemet, aki úgy, ahogy voltam, minden sérülésemmel együtt nőként látott engem. Ezt nehéz volt elhinnem, két évre volt szükségem hozzá. Ám a végén szerelem, házasság és két gyermek lett belőle.

Mi volt a következő trauma?

Amikor nem tudtam visszamenni a baleset után dolgozni, a rokkantnyugdíjból, és egyéb bevételekből éltünk, ráadásul a férjemnek sem volt munkája. Ekkor az összes pénzünket befektettük a tőzsdére. A 2008-as gazdasági válságig meg is tudtunk szépen élni belőle, de akkor mindenünket elveszítettük. Ezt borzasztóan rosszul éltem meg. Minden rendben volt az életemben, most pedig anyagilag lettem lenullázva. Ki kellett találnom valamit, és rájöttem, hogy én a tanításhoz értek. Egy reggel felébredtem és jött az ötlet, a családi napközi ötlete. Belevágtunk a férjemmel és 4-5 év alatt helyre rázódtunk anyagilag is.

De itt még nincs vége…

A következő nagy trauma a fiammal történt, amikor egy születésnapi zsúron megrázta az áram. Egy apuka kezdte el az újraélesztést, amit, miután elfáradt, átvettem én. Hosszú percek után visszatért a fiam. Akkor azt éreztem, hogy nemcsak kétszer születtem, hanem kétszer adtam életet a gyermekemnek. Ezután újra jól mentek a dolgok, 2015 nyarán megszereztem a diplomám, kineveztek az iskolában, minden rendben volt. Ám egyik reggel, a férjem felkelt, felöltözött és rosszul lett. Váratlanul elveszítettem őt is. A kiutat a hivatásom jelentette számomra. Azt gondoltam, rendben, hogy velem ez történt, de a diákjaimnak le kell érettségizniük. Muszáj, hogy ott legyek, és segítsek nekik! Így tudtam talpra állni újra.

Mire tanítottak ezek a traumák?

Amit megtanultam, hogy vannak olyan bizonyos helyzetek, amit kapok, amin nem tudok változtatni, viszont azon igen, hogyan reagálok ezekre a helyzetekre. És ez nagyon fontos, hiszen az embernek itt van szabad akarata a sorsában. Igenis el kell fogadni a traumát, mindenki maga dönti el, hogy belerokkan, vagy felépül. A rossznak is mindig van értelme, csak fel kell fedezni, és eszerint kell tovább élni. Az erőt a küldetéstudat tartja bennem. Nincs olyan életterület, aminek nem jártam meg az alját. Az hajt, hogy a traumák feldolgozásában segítsek másoknak. Hogy még jobban tudjam csinálni, beiratkoztam az egyetemre és remélhetőleg hamarosan trauma feldolgozó coach leszek.

Hogyan segítesz?

Igyekszem a traumáimat beépíteni az oktatásba, így akár a matematikába is, ahol például a sinus függvény jól érzékelteti a negatív vagy pozitív élethelyzeteket. Azt láttam, ha én megnyílok és őszintén beszélek az engem ért eseményekről, a diákjaim is könnyebben fordulnak hozzám a problémáikkal. A tananyag mellett nagyon fontos számomra, hogy a tanítványaim arra is emlékezzenek az elhangzottakból, hogy soha ne adják fel, ha valami rossz dolog történik velük.

Írtam egy könyvet az autóbalesetemről, Így lettem Főnix címmel, amit kiegészítettem mindazzal a sok traumával, ami velem történt. Küldetésemnek és kötelességemnek érzem, hogy a történetem megosztásával másokon segítsek. Nagyon remélem, hogy aki elolvassa, erőt merít belőle, motiváló és inspiráló lesz és mindenki leszűri belőle a kedvenc mondatomat: soha nem adom fel!

Anita története az alábbi linkre kattintva tekinthető meg:

https://www.richteranokert.hu/fonix/index.php/foni...