Kapcsolatra fel!

2021. március 4.


Minden vágyad egy kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolat olyan valakivel, akivel komolyan lehet tervezni. És jó néhány balul elsült randi után vele végre jól alakulnak a dolgok! Szeretnél is már szintet lépni, de mégsem tudod magad átadni az érzésnek, mert attól tartasz, hogy nem ő az igazi? Ne aggódj, írásunkban összeszedtünk olyan kérdéseket, amelyek segíthetnek a tisztánlátásban!

Korábbi cikkünkben olyan kérdéseket gyűjtöttünk egy csokorba, amelyek alapján még jobban megismerheted kedvesedet, és megtudhatod, közösek-e az álmaitok, céljaitok, tudtok-e egy párként működni akár hosszabb távon is. De mi a helyzet akkor, ha még csak randiztok? Vagy már túl vagytok jó pár randin, és a következő lépés az intimitás lenne? Nos, mindegyik szintnek megvannak a maga kérdései, amelyeket nem árt, ha átbeszélsz partnereddel – és nem mellesleg kiderülhet, mennyire vagytok egy hullámhosszon.

Egyik pillanatban már látod magatokat egy családként, vagy legalábbis az oltár előtt állva, örök hűséget fogadva, a másik pillanatban viszont félsz a csalódástól, és behúzod a kéziféket. Nőként hajlamosak vagyunk egyik végletből a másikba esni – és gyakran elég erre a másodperc tört része is. Azonban őszinte és egyenes kommunikációval már egy bimbózó kapcsolat elején sokat profitálhatunk! Nézzük, milyen kérdések mentén érdemes beszélgetni randipartnereddel![1]

Kérdések arra az esetre, ha még randizgattok:

  • Milyen számára az ideális párkapcsolat? Az erre adott válaszából egyértelműen sok minden kiderülhet, hogy mire számíthatsz, ha együtt maradtok.
  • Mit gondol a hosszabb távú párkapcsolatokról? Lehet, hogy már az előző kérdés kapcsán szóba kerül, de ha nem, akkor érdemes rákérdezni, és felfedni a te kártyáidat is, hogy te bizony nem kalandot keresel.
  • Milyen jellegű kapcsolatai voltak eddig? Elsőre kényes kérdésnek tűnhet rákérdezni az exbarátnőire, de tulajdonképpen nem is erről van szó. Nem azt kéred tőle, hogy teregesse ki a szennyest, mi volt a baj ezzel vagy azzal, hanem egyszerűen csak kíváncsi vagy, hogy milyen életszakaszokban milyen kapcsolatai voltak, s mi nem működött. Sokat elárulhat róla, hogy volt-e már például gimiben barátnője, vagy félszeg srácként esetleg csak később kezdett el randizgatni.
  • Mik a legfőbb céljai az életben? A válaszból hidd el, több is kiderülhet, mint gondolnád. Ha például még világkörüli utazásban gondolkodik, akkor valószínűleg nincsen még kész a közeljövőben a családalapításra – de ez ne szegje kedved, hiszen alakulhatnak úgy a dolgok, hogy azt a bizonyos utazást együtt szervezzétek már!
  • Mennyire ápol szoros kapcsolatot a szüleivel, a családjával? Egy ember ahogyan beszél a családjáról, a szüleiről, az rengeteget elárul róla. Ha azt látod, hogy tisztelettudóan, szeretetteljesen mesél róluk, az családcentrikus emberre utalhat. Ha nem érzed ezt, akkor sincsen baj, számos oka lehet, amiért kicsit óvatosabban fogalmaz ebben a témában. Ezesetben további, bensőséges beszélgetéseket indítványozhatsz!
  • Mire lenne képes a szeretteiért? A válasz alapján már következtetni lehet arra, milyen lesz családfőként, apaként. De ne szaladjunk ennyire előre, ez a téma önmagában is izgalmas beszélgetést szülhet!

Ha már nagyon sok mindent tudsz róla, és úgy érzed, megtörténhet, aminek meg kell történnie, nem árt a szexualitás kapcsán is nyílt lapokkal játszani.

  • Számára mit jelent a szexualitás? Kevesen mernek beszélni róla, pláne egy kapcsolat elején, pedig az intimitás az egyik legfontosabb alappillére a jól működő, harmonikus párkapcsolatnak. Ha a felek között megvan a kémia és az összhang a hálószobában, az kedvezően hat a kapcsolatra, valahogyan gördülékenyebben mennek a dolgok. Ezért is fontos, hogy már az elején kiderüljön, ő hogyan vélekedik az intimitásról!
  • Mi a kedvenc pozitúrája? Ha úgy látod, szívesen beszél a szexről, akkor bátran folytathatod ilyen jellegű kérdésekkel. Ez sokat elárul a személyiségéről, és azt is fel tudod előre térképezni, hogy miképpen működhettek együtt intim szituációban.
  • Vannak-e extrém kívánságai? Van, amit jobb előre tisztázni… Bárkiről derülhet ki nem várt információ e téren, így valóban jobb, ha tudod, amit tudnod kell…
  • Mit gondol a fogamzásgátlásról? Ha remekül érzed magad a sráccal, jól alakulnak a dolgok és még a szexualitásról is lehet vele beszélgetni, akkor ezt a témát is mindenképpen hasznos felhozni, hiszen a fogamzásgátlás a párok közös felelőssége. A családalapítás kérdése nyilván még túl korai, ezért is fontos, hogy megegyezzen a véleményetek a tudatos családtervezés kapcsán és az egyes fogamzásgátlási módszerek használatát illetően.

Ragaszkodj hozzá! tipp

A fenti kérdések nincsenek kőbe vésve, nyugodtan alakíthatsz rajtuk! Nem célunk, hogy elijesszük a randipartnered, de mindenképpen javasolt előbb-utóbb átbeszélni ezeket a témákat, hogy lásd, közös-e az utatok!



[1] https://www.cosmopolitan.com/sex-love/a33605973/questions-for-couples/