Magony Szilvi & párja: Szerencsések vagyunk, hogy belevághattunk a lombikprogramba, meg is tettünk mindent a babáért!

2021. július 2.

Magony Szilvi úgy tervezte, hogy 30 éves korára már kétszeres édesanya lesz, viszont a sors másképpen hozta. Azonban a kedves mosolyával mindenkit elbűvölő, többszörös szépségkirálynő egy pillanatra sem adta fel: párjával, Tamással mindent megtettek azért, hogy átélhessék a szülővé válás semmihez sem fogható érzését. Kitartásuknak és tudatosságuknak köszönhetően tarthatják ma karjukban gyönyörű kisfiúkat. Szilviék őszintén meséltek nekünk arról az útról, ami ennek a csodának a megvalósulásához vezetett.

Magony Szilvi idén márciusban adott életet kisfiának, Márk Milánnak, azonban az egykori szépségkirálynő és párja, Tamás sokat küzdött ezért a pillanatért. Szilvit 2000-ben választották a 175. füredi Anna-bál szépévé, két héttel később pedig elnyerte a Miss Balaton címet, majd 2006-ban a Miss Tourism Hungary győztese lett. Ugyanebben az évben alapította meg rendezvényszervezéssel és PR-kommunikációval foglalkozó cégét, mindemellett több turisztikai magazinműsor háziasszonya is volt az évek során. Szilvi pragmatikus és racionális énjének köszönhetően tudja rengeteg teendőjét összehangolni, ezen készségeknek a gyermeke megszületéséhez vezető megpróbáltatásokkal teli út során is nagy hasznát vette. Erről beszélgettünk vele és kedvesével.

Szilvi, tinédzserként hogyan képzelted el, mikor leszel anyuka?

Szilvi: Mint mindenkinek, nekem is volt elképzelésem arról, hogy mikor lesz gyermekem. Anyukám 23 évesen szült engem, így már 18 éves korom óta gyakran megfordult a fejemben a gondolat, hogy lassan én is annyi idős leszek, mint anyukám volt, amikor én születtem. De aztán főiskolára jártam, ami mellett ráadásul elég sokat is dolgoztam. Így 25 éves korom előtt végül nem foglalkoztam az anyaság kérdésével. 25 és 30 éves korom között kezdtem el komolyabban fontolgatni a családalapítást, hiszen akkor mentem férjhez. Az akkori kedvesemmel az esküvő után abszolút elképzelhetőnek tartottuk volna a babát, másfél évig próbálkoztunk is, azonban nem érkezett meg a gyermekáldás. A sorsra bíztuk a dolgot, nem is nagyon mentünk utána, és aztán az élet úgy hozta, hogy el is váltunk a férjemmel. Tehát hiába voltak terveim, 32-33 évesen gyakorlatilag újra kellett kezdenem mindent elölről. Akkoriban kezdtem azt érezni, hogy bizony nagyon telik az idő. Ráadásul szerintem a nőknél 30 felett sok esetben a környezet sem éppen támogató, elkezdik sürgetni az embert, hogy akkor mikor lesz párod, gyereked. Én is hányszor megkaptam, akár vadidegenektől is, hogy mennyire bátor vagyok, hogy ennyi idősen elváltam. Míg azért lássuk be, hogy 30 év felett egy férfira messze nem néznek így…

Mindezek fényében hogyan alakult a kapcsolatotok Tamással? Mikor kezdtetek közösen családot tervezni?

Szilvi: Tamással már valahogyan minden olyan gyorsan történt. Ez valószínűleg annak is volt köszönhető, hogy addigra mindkettőnkben eléggé letisztázódott, hogy milyen embert, társat keresünk, milyen céljaink vannak. Ráadásul, ami ilyenkor rendkívül szerencsés, hogy már mind a ketten családban gondolkodtunk.

Tamás: Igazság szerint pár hónapon belül összeköltöztünk, aztán talán egy háromnegyed évre rá már úgy döntöttünk, hogy próbálkozunk a babával. Viszont mivel Szilvinek már volt ezzel kapcsolatban rossz tapasztalata, hogy azért korántsem biztos, hogy olyan könnyen megy a teherbe esés, úgy döntöttünk, hogy mindketten megnézetjük magunkat.

Szilvi: Így van. Én akkor már azért 36 éves voltam, és mivel mindketten eléggé racionális gondolkodásúak vagyunk, megbeszéltük, hogy megcsináltatjuk azokat az általános vizsgálatokat, amiket ilyenkor javasolnak. A nők és a férfiak számára is léteznek vizsgálatok, a vérvételtől kezdve a hormonképeken át a nőknél akár a mellultrahangig. Ha átbeszéljük kezelőorvosunkkal a helyzetet, ő elmondja, mire van szükség. Úgy emlékszem, volt petevezeték átjárhatósági vizsgálat is. Ezeket mind azért szokták javasolni, hogy kiszűrjék, van-e valamilyen fizikai gátja a természetes teherbe esésnek. Mi ezeket a vizsgálatokat gyakorlatilag a megismerkedésünk után alig több mint egy évvel végigjártuk. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már így is fél éve próbálkoztunk, és nem sikerült teherbe esnem. Ezért is döntöttünk úgy, semmiképp sem bízzuk a véletlenre. Így is, hogy gyakorlatilag szinte egyből elkezdtünk utánajárni a dolgoknak, majdnem betöltöttem a 40-et, mikor megszületett a baba. Márciusban szültem és májusban volt az én születésnapom. Nagyon gyorsan telik ilyenkor az idő! Valahol az a rémisztő, hogy ebben a helyzetben a biológiával versenyzik az ember, még akkor is, ha jó fizikumban van és jó egészségnek örvend.

Fotó: Komáromi Annamária

Amikor napirendre került a babakérdés, a vizsgálatok mellett változtattatok bármit is az életmódotokon?

Tamás: Az első fontos lépés az volt, hogy nézessünk meg mindent. Aztán jöttek az eredmények, és noha komoly fizikai probléma szerencsére egyikünknél sem volt, de azért minden ember, minden szervezet esetében elmondhatjuk, hogy lehet rajta mit „csiszolni”, javítani, így tettünk mi is. Azt hiszem, hogy életmód terén a második lombikot követően olvastunk még többet utána a dolgoknak és változtattunk. Azt látjuk, hogy férfi oldalon még kevés kutatási eredmény áll rendelkezésre, vagy talán az elmúlt tíz évben kezdték el jobban vizsgálni, hogy létezik olyan, hogy a férfi miatt nem jön össze a teherbe esés.

Szilvi: Nagyon hálás vagyok Tamásnak azért, hogy partner volt ebben mindvégig. Ő is nagyon racionális ember, úgy fogta fel ezt az egészet, mint amikor az ember elmegy fogorvoshoz évente megnézetni, hogy minden rendben van-e. Én azt látom, hogy sok férfi egyszerűen retteg ettől, mintha a férfiassága, a férfi énje ezeknek a vizsgálatoknak az eredményétől függne. Holott ez nem erről szól, hanem arról, hogy ha van egy közös elhatározás arra vonatkozóan, hogy családot szeretnétek, akkor az ember igenis elmegy ezekre a vizsgálatokra.

Tamás: Andrológus véleményét is kikértük, és sokszor olyan, már-már banálisnak tűnő tanácsokat kaptunk, amelyeket egyébként nagyon egyszerű betartani. Például, aki gyermeket szeretne, az hanyagolja a szaunát, ne menjen gőzfürdőbe vagy ne üljön bele egy kád forró vízbe minden este és ne hordjon szoros alsónadrágot.

Szilvi: Amikor megcsináltattuk ezeket a vizsgálatokat, és láttuk például, hogy milyen vitaminhiánnyal küzd a szervezetünk, akkor vitaminkúrába kezdtünk. Aztán az első sikertelen lombik után tovább kutattunk. Akkor találtunk arra a nemzetközi kutatásra is, amely arra hívta fel a figyelmet, hogy nem árt megnézetni a férfi DNS-fragmentációt. Előfordulhat ugyanis, hogy ha valakinek több vetélése van, vagy nem fogan meg a baba, akkor – és erre még nincsenek biztos számok -, de valamilyen szinten összefüggésbe hozható a DNS-töredezettséggel, amit a férfi oldalon kell keresni. Mi is nyilván sok utánajárást követően hallottunk először erről, s arról, hogy ez például étrendváltással vagy akár vitaminkúrával is kezelhető, természetesen, ha nem genetikai alapú a probléma. Amikor az első két lombik nem sikerült, akkor még jobban beleástuk magunkat, hogy mi az, amit még nem csináltunk meg, milyen vizsgálatot nem végeztettünk el. Nekem még nézték például a pajzsmirigyemet, a cukromat, ugyanígy a párom oldalán is picit tovább mentünk. Tamás akkor tért át a ketogén diétára, kiegészítve időszakos böjttel. Ő a 16/8-as módszert alkalmazta, ami azt jelenti, hogy 16 órán keresztül nem eszik az ember, az azt követő 8 órában viszont lehet enni. Amellett, hogy odafigyelt az étkezésre, rendszeresen sportolt is. És tulajdonképpen 3 hónap után - amikor mondani szokás, hogy bármi, amit kúraszerűen elkezdünk, az hatni kezd -, a harmadik lombik sikerült. Azt gondolom, hogy amit csak tudtunk, megtettünk a sikerért. Persze tudom, hogy ez sem kőbe vésett, szerencsénk is volt.

Fotó: Komáromi Annamária

Sem testileg, sem lelkileg nem könnyű időszakot tudhattok magatok mögött. Mi segített nektek a kezelések során?

Tamás: Ha valaki hisz abban, hogy mit és hogyan lehet bevonzani magának, s hogy a gondolatnak teremtő ereje van, akkor bizony rendkívül fontos, hogy fejben hogy áll hozzá az adott dologhoz. Amit pedig muszáj kimondani, hogy akárhogy alakul egy-egy lombiknak a vége, nem szabad egymást hibáztatni! Teljesen mindegy, hogy melyik fél részéről van olyan probléma, amin javítani szükséges, mert ha a gyermekvállalás közös cél, akkor ez is egy közös feladat.

Szilvi: Így van. Nem mondom, hogy nem voltak nehezebb pillanataink. A felszínen sokszor sok minden olyan könnyűnek, egyszerűnek tűnik, de valójában ez kőkemény munka, ahogyan egy hosszú kapcsolat is az. Én nem mondom azt, hogy nincsen olyan pillanat bármelyik fél részéről, hogy éppen elege van a világból, de talán ez is az, amin egyszerűen túl kell lenni, és kicsit tudatosan kell kezelni. Nem szabad hagyni, hogy elmérgesedjen a szituáció.

Mit tanácsolnátok azoknak a pároknak, akiknél akár sokévnyi próbálkozást követően sem kopogtat a gólya?

Szilvi: Pontosan! Igenis vannak olyan egyszerűbb lépések, amit minden pár meg tud tenni a siker érdekében. Ha mégsem jön össze a baba, akkor pedig fontos, hogy célokat tűzzünk ki magunk elé, főleg azért, mert ugye ketyeg az a bizonyos óra. Fontos tehát, hogy meddig és mire adunk időt magunknak. Ha megnézetjük magunkat, akkor utána lehet azt mondani, hogy ha minden rendben van, akkor változtatunk kicsit az életmódunkon, és adunk ennek félévet. Ha nem jön össze, akkor viszont a B terv az, hogy elmegyünk ide vagy oda, a megfelelő szakorvoshoz. Amikor az ember eljut arra a pontra, hogy orvosi segítséget kér, akkor az előtt biztos, hogy szerencsés, ha van a környezetükben olyan pár, aki már vett részt lombikprogramban, s akikkel lehet beszélgetni. Az ember elkezdi ezt „zöldfülűen”, megpróbál informálódni, internetről, ismerősöktől, akik túl vannak rajta, orvosoktól. Aztán minél több információt kap, és minél többször nem sikerül a lombik, annál több információra éhes, és annál jobban próbál megint utánamenni a dolgoknak. Mert valahogy a kapaszkodókat egy-egy sikertelen lombik után mindig az adja, ami új információ. Nekünk is sokat segített az, hogy mindig találtunk valamit, amit még nem próbáltuk, amit még nem nézettünk meg. Tehát egészen addig, amíg az ember úgy érzi, hogy tud még mit tenni, addig nem reménytelen. Addig nincs az az érzeted, hogy ez teljesen kilátástalan. Hanem azt tudod mondani, hogy igen, még tudunk érte tenni.

Milyen érzés szülőnek lenni?

Szilvi: Bár még csak 4 hónapja vagyunk szülők... A lényege szerintem talán az odaadás, a végtelen szeretet és a gondoskodás. Persze lehetne még mondani nagy szavakat, de talán az a legfontosabb, hogy a gyerkőccel kapcsolatos dolgokat az ember ne lemondásként élje meg. Úgy kell felfogni, hogy ez az egész egy csoda! Van egy kisember, aki végül minket választott, mi lehetünk azok, akik elindítjuk őt az életben.