Melinda három daganatos betegség után: „Megküzdöttem, meggyógyultam, győztes vagyok!”

Október 1. A mellrák elleni küzdelem világnapja. Hazánkban évente nagyjából hatezer új emlőrákos beteget fedeznek fel, és majdnem kétezren halnak bele a betegségbe. Egy olyan kórba, amely korai felismeréssel gyógyítható. Tarjáni Melinda is egy szűrővizsgálatnak köszönheti az életét. Majdnem két évtized alatt megküzdött az emlőrákkal, majd elveszítette a méhét és a petefészkét. Sokat veszített a rák miatt, mégis győztesnek érzi magát, és ma már kiélvez minden pillanatot, amelyet az élettől kap.

2021.10.01.

Tarjáni Melinda egy azon nők millióinak, akik szembenéztek a sokszor lehetetlennek tűnő feladattal, megküzdöttek és sikeresen le is győztek egy nőgyógyászati daganatos betegséget. A FEME Adj erőt! [1] pályázat egyik győzteseként a Ragaszkodj hozzá! weboldalnak is mesélt élete történetéről a mellrák elleni küzdelem világnapja alkalmából. Számára nem kérdés, hogy a korai diagnosztika életet menthet, ugyanakkor nem tagadja, kemény időszakot kell átélnie annak, aki átesik egy ilyen betegségen.

- Minden ilyen történetben van egy nulladik pont, amikor az emberrel megfordul a világ. Te hogyan „találkoztál” először a daganatos betegségekkel.

- A rák soha nem létezett a szótáramban, és azt reméltem soha nem is fog. Tévedtem. A sors próbára tett bennünket, amikor édesanyámnál először diagnosztizáltak rosszindulatú daganatot. Attól kezdve beköltözött hozzánk a csendes aggódás. A legrosszabb, amit tehettem, hogy kaput nyitottam a félelemnek. Rám telepedett, fogva tartott, életem minden percében. Rettegve vártam, mikor csap le rám a gyilkos kór. Így telt el 22 év, amikor édesanyám váratlanul itt hagyott bennünket. Néhány hét elteltével mentem kontrollvizsgálatra, mammográfiára, egy ciszta miatt. Akkor és ott a legnagyobb félelmem vált valóra, amely örökre megváltoztatta az életemet. A vizsgálat közben olyan hírt közöltek velem, hogy egy pillanatra megfordult velem a szoba, és ez a forgás szinte odapréselt a vizsgáló asztalhoz. Sajnos a szövettani eredmény is megerősítette, hogy emlődaganatom van.

- Emlékszel, hogy mi volt az első gondolatod

- Eluralkodott rajtam a kétségbeesés. Képtelen voltam beszámolni családomnak a történtekről. Hogy mondhattam volna el a kamasz fiamnak, akit egyedül neveltem, és aki végig nézte „nagyikájának” a szenvedését. Álljak elé, és mondjam a szemébe, hogy most én következem? És apukám, neki mit mondjak, a felesége halála után két hónappal? Nagyon magam alatt voltam, de tudtam, hogy ebből ki kell másznom mindenképp. Amilyen gyorsan csak lehetett, megcsináltattam minden szükséges vizsgálatot. Egy keddi napon befeküdtem a kórházba, szerdán megtörtént az operáció, csütörtökön reggel, közös megegyezéssel, már haza is mehettem. Nem akartam gyenge lenni, még a műtét előtt megbeszéltem magammal, hogy a daganat eltávolítása után makkegészséges leszek. Kapaszkodtam mindenbe, igyekeztem a gondolataimat jó útra terelni. Erős volt bennem az elhatározás, és volt rá hitem.

- Hogyan viszonyult hozzád a környezeted ebben az időszakban?

- A varratok eltávolítása után gyorsan visszazökkentem a szorgos mindennapokba. Csodálatos hivatásom volt, sok örömöm volt a munkámban, és ez segített a gyógyulásban. A kollégáim eleinte kerülték a tekintetemet, nem tudták mit mondjanak, egyáltalán mondjanak-e valamit.

- Téged hogyan változtatott meg a betegség

- Átértékeltem az addigi életemet, igyekeztem minden negatív dolgot kiűzni a magam, és családom életéből. Új szabályokat fektettem le, határvonalakat húztam, új célokat tűztem ki. Persze ez koránt sem volt ennyire egyszerű. Fontos lett számomra egy minőségi kapcsolat kialakítása a családommal, ahol meg tudjuk egymással osztani érzéseinket, gondolatainkat. A napirendem is átalakítottam, jobban figyeltem magamra. A betegség ellopja az egészséget, megrontja a kapcsolatokat, fájdalmat, félelmet okoz. Én ettől a betegségtől mégis sokat tanultam. Megerősödtem, magabiztosabb, türelmesebb, figyelmesebb lettem, megtanultam kiállni magamért. Ott állt mögöttem kicsi családom, a barátaim, és nem utolsó sorban Isten. Hittel álltam meg előtte, az Ő végtelen szeretete segített át a nehézségeken.

- Úgy tudom, a megpróbáltatásaidnak azonban itt korántsem értek véget…

- Így van, ugyanis megérkezett a második szövettani eredményem is, ami kicsit lehangoló volt. Így hamarosan bekerültem az onkológia bűvkörébe: 25 sugár és 11 évig tartó gyógyszeres kezelés várt rám. A sugárkezeléstől féltem a legjobban, sajnos nem ok nélkül. A kezelés alatt megégett a légcsövem, a hormonkezelés hatására emésztési problémáim alakultak ki, nem fogyaszthatok állati fehérjét, és gyógyszert szedek ismeretlen eredetű allergiás tünetekre. Mindeközben utolsó éves főiskolásként szakdolgozatot írtam, készültem az államvizsgára. Az utolsó sugárkezelésem napján államvizsgáztam jelesre a Debreceni Egyetemen. Nagyon büszke voltam magamra. Amikor túl voltam mindenen, államvizsgán, sugárkezelésen, új beosztásban dolgoztam, imádtam a munkámat, akkor csaptak össze a fejem fölött a hullámok.

- Újabb betegség?

- Nem, más megpróbáltatással kellett szembenéznem. Bár minden orvos nagyon kedves volt velem, mindenben számíthattam rájuk, de nem esett szó a jövőmről, nem beszéltünk rólam. Senki nem kérdezte mit érzek. Nagyon vágytam arra, hogy valaki megmagyarázza, milyenek a kilátásaim, hogy éljek, mit csináljak másképp. A testemet gyógyították, de a lelkemmel senki nem foglalkozott. Rájöttem, hogy csak magamra számíthatok. Nagy levegőt vettem, hiszen megvívtam életem legnagyobb csatáját, hittem, hogy legyőztem a rákot, és lassan, nagyon lassan, újra talpra álltam.

- Mikor lélegezhettél fel a kezelések után

- Rendszeresen jártam az ellenőrző vizsgálatokra, mindig, mindent rendben találtak. A műtétet követő egy év elteltével azonban a nőgyógyászom jelezte, hogy a méhnyálkahártyámon észlelt valami eltérést. Háromszor került sor nőgyógyászati műtétre. A harmadik után a kezelőorvosom elmondta, egyetlen megoldás a méhem eltávolítása, mert előbb-utóbb komoly problémám lehet belőle.

- Sokan ebben a pillanatban végleg összetörtek volna.

- Pszichésen embert próbáló volt számomra is, hiszen először a mellemből operáltak ki egy darabot, majd egy olyan beavatkozás előtt álltam, aminek a gondolata is rettegést keltett bennem. A varratszedésnél tudtam meg, hogy a petefészkeimet is eltávolították, az előzményekre való tekintettel. A tizedik napon aztán megérkezett a szövettani eredményem, ami alapján ismét rosszindulatú elváltozást találtak a méhnyálkahártyában. A hír sokkoló volt. Eldöntöttem, nem fog legyőzni ez sem, mert én vagyok az erősebb. A fiam kezét fogva igyekeztem erőt gyűjteni. Tudtam, hogy együtt legyőzünk minden akadályt! Hamar túljutottam a sugárkezelésen, a gyógyszeres kezelésem tovább folytatódott. Gyengének, elveszettnek éreztem magam, de talpon maradtam. Nem hagytam, hogy legyőzzön a betegség, félelem, kétségbeesés. A háromhavonként ismétlődő vizsgálatok, a leletekre várás mindig felkavart egy kicsit. Lassan megerősödtem, egyre jobban voltam, közben lehetőségem volt kérni a nyugdíjaztatásomat. Elhatároztam, hogy szabadidőm egy részét az elesettek, szegények, gyámoltalanok megsegítésére fordítom. Egy szeretetszolgálatban lettem önkéntes és hátrányos helyzetű gyerekeknek tartottam kézműves foglalkozásokat, főzést, ételosztást vállaltam rászorulóknak.

- Soha nem marcangoltad magad, hogy miért éppen veled történik mindez?

- Folyamatosan csak jöttek a kérdések. Hol rontottam el, mit csináltam rosszul? Miért pont velem történik mindez? Mit kellett volna másképpen csinálnom? Utáltam beteg lenni, haragudtam a testemre, magamra, a környezetemre. Tudtam, hogy meggyógyultam, de ez kevés volt. Az agyam másképp működött. És akkor véletlenül rátaláltam egy csoportra, illetve egy csoportterápiára, amit egy klinikai szakpszichológus vezetett, vezet. Anna segített rávezetni, hogyan válhatok a gyógyulásom aktív részesévé. Kezembe adta a győzelem kulcsát. Rájöttem, megtapasztaltam, hogy nem másoktól kell várnom a segítséget. Tudatosult bennem, hogy én irányítom az életemet, egyedül rajtam múlik, hogy győztes, vagy vesztes akarok lenni. Megváltozott a gondolkodásom, számba vettem a lehetőségeimet. Mit vett el tőlem a rák? Mindent! Elvette a legdrágább édesanyát, a boldogságot, nyugalmat, egészségem, a testemet, a lelkemet, és az egész addigi életemet! Mit kaptam a ráktól? Mindent! A küzdeni akarást, új életet, új szemléletet, rengeteg energiát, egy teljesen új világot, amely tele van szeretettel, csodákkal. Megtanultam, hogy fontos vagyok, nekem is vannak érzéseim, igényeim, és nem utolsósorban egy életem. Nagyon gyorsan átértékeltem az életem, ami eddig nem volt fontos, az most elsőbbséget élvez, sok fontosnak ítélt dolog pedig háttérbe szorult. Ma már képes vagyok irányítani az életemet.

- Magad mögött tudtad hagyni a megpróbáltatásaid?

- Nap, mint nap boldogan ébredek, és tele vagyok szeretettel, szeretnék adni belőle mindenkinek, hiszen én is sokat kapok belőle. Az első műtét óta 17 év, a második műtét óta 13 év telt el. Jelenleg is onkológiai gondozott vagyok, figyelek magamra, orvosaim figyelnek rám. Mindez megnyugtató. Megküzdöttem, meggyógyultam, győztes vagyok. Még nagyon sok célom vár megvalósításra.


[1] https://www.feme.hu/index.php/a-noi-egeszsegrol/159-toluk-erdemes-tanulni-az-eletet-nok-akik-megkuzdottek-a-betegsegukkel