Tények és tévhitek a menstruációról

2021.12.02.

menstruáció idején tilos a testmozgás és a szex, fodrászhoz sem javasolt ilyenkor menni és a medencéket, vízpartokat is messze kerüld el – olvashatod megannyi „jól értesült” oldalon, vagy hallhattad már korábban ismerősödtől, rokonodtól. Ahol tudományos tények találhatóak, ott sajnos tévhitek, sokszor butaságok is fellelhetőek. Összegyűjtöttük a leggyakoribb tévhiteket a menstruációval kapcsolatban, Dr. Babay Lilla szülész-nőgyógyász pedig elmondta azt is, mi az igazság ezek kapcsán.

A menstruációról mi is többször írtunk, hiszen ez az egyik olyan téma, amely a legtöbb nőt érinti átlagosan 8 éves korától 55 éves koráig. Tudtad, hogy termékenységi időszakunk alatt legalább 450 periódusunk van? Mindenki másként éli meg ezeket a napokat, ahogyan azt is, amikor először köszönt be az életébe, vagy végképp búcsúzik a „piros betűs” mindennapoktól. De valójában mi történik ilyenkor a női szervezetben?

„A női nemi működés ciklikus, az ovuláció, vagyis a petesejtérés időszakát - amennyiben nem történik meg a megtermékenyített petesejt beágyazódása - átlagosan két hét múlva követi a menstruáció, amely során az adott ciklusban felépült méhnyálkahártya vérzés formájában távozik a szervezetből a női hüvelyen keresztül. Egyénenként függ, hogy hány nap az időperiódus két vérzés között, átlagosan 28 naponként következik be” – mondta a Ragaszkodj hozzá! program szülész-nőgyógyász szakértője, Dr. Babay Lilla.

Változhat a havi vérzés intenzitása és színe

Ahogy a nők, úgy a menstruáció is változó módon teljesedik ki. Tévhit, ha azt gondolod, hogy törvényszerűen egy hétig kell tartson. Átlagosan a menzesz 4-7 napig része az életünknek minden hónapban. Akkor se ijedj meg, ha másként jelentkezik egyik napról vagy hónapról a másikra. Előfordulhat, hogy más a színe: a menzesz kezdete előtt a fehéres, sárgás, esetleg barnás színű váladék a fehérneműn normális, ez a ciklus előtt jelentkezhet és ez lehet megváltozott hüvelyváladék, vagy a menstruációt eredményező hormonváltozások eredményeképpen a nyálkahártya kezdődő leválása is. Akkor szükséges orvosilag kezelni, ha megváltozik a színe, szaga, állaga. A menzesz első két napján a vérzés általában erősebb, élénkpiros színű, a napok múltával rózsaszínné, majd barnássá válhat.

A mennyisége is változhat, de általában kb. 30-50 milliliter vér távozik a hüvelyen keresztül. Ez kb. 4 evőkanálnyi folyadéknak felel meg. Akkor sem kell feltétlenül megijedni, ha egyszerre nagyobb mennyiségű, vagy akár darabos vér távozik. Vérzészavartól akkor kell tartani, ha megváltozik a ciklus hossza (21 napnál rövidebb, 35 napnál hosszabb lesz), a vérzés időtartama (tovább tart hét napnál, vagy kimarad legalább három hónap), illetve erőssége (24 óránál tovább tart az extrém vérzés).

A túl erős, fájdalmas, vagy megváltozott jellegűmenzesz jelezhet egészségügyi panaszokat, olyan betegségeket mint például: endometriózis, mióma, hormonális problémák, méhen kívüli terhesség, véralvadási zavarok, valamint utalhat nem megfelelően alkalmazott fogamzásgátlási készítményekre vagy eszközökre. Ezért jelentkezésekor célszerű mielőbb egy nőgyógyászt felkeresni.


Nem törvényszerű a fájdalmas menzesz

Talán az a leggyakrabban hangoztatott tévhit, hogy a menstruációval minden esetben együtt jár a fájdalom is. Dr. Babay Lilla szerint azonban ez koránt sincs így, szerinte egy normál menstruáció során érezhetünk változó intenzitású fájdalmat és görcsöket, amelynél akár fájdalomcsillapítóra is szükségünk lehet: azonban ha a mindennapi teendőink ellátásában is nehézséget érzünk fájdalmaink miatt, esetleges nem tudunk dolgozni menni, az nem tekinthető természetes velejárónak. Ahogyan az erős vérzés mögött, a fájdalom esetében is felmerül a gyanúja valamilyen egészségügyi elváltozásnak, panasznak, amelynek nőgyógyász segítségével lehet utánajárni.

Az elviselhetetlen, sokszor a gyógyszernek is ellenálló fájdalom nem a normális menzesz része.

Fürödj, úszkálj szabadon!

Biztosan neked is tanácsolták már azt, hogy menzesz idején ne vegyél ülőfürdőt, ha nem akarod, hogy erőteljesebb legyen a vérzésed, és messze kerüld el a strandokat vagy természetes vizeket, ha nem akarsz elkapni valamilyen betegséget. Az az igazság, hogy a meleg inkább jó hatással van az erekre, az izmokra, hiszen kitágítja és ellazítja azokat, , tehát egy tisztasági zuhanyt követő kádfürdőt nyugodtan vehetsz, amennyiben ez csökkenti a panaszaidat. A menstruáció során azonban a méhnyak csatornája az átlagosnál tágabb, így ebben az időszakban a fertőzésekre fogékonyabbak lehetünk: természetesen nem tilos a strandolás és úszás ebben az időszakban sem, ha betartod azokat az írott és íratlan higiéniai szabályokat, amelyeket egyébként is szem előtt kellene tartani vizes programoknál.

Arra azonban ügyelj, hogy tiszta kézzel helyezd fel a tampont, fürdőzés után zuhanyozz le, vagy használj intim törlőkendőt, cserélj ismét tampont és ha teheted, válts fürdőruhát!


A mozgás segít a kellemetlenségek elkerülésében

„A sportolás csak felerősíti a vérzést!” „A testedzés káros menzesz alatt!” Hányszor hallottuk mi is ezeket a mondatokat, amelyeknek a szülész-nőgyógyász szerint semmilyen tudományos alapjuk nincsen. Dr. Babay Lilla szerint természetesen nem mindegy, mennyire megterhelő sportot választunk, de a kíméletes testmozgás még a mentális állapotra és a hangulatra is pozitív hatással lehet. Nem is beszélve arról, hogy a tévesen méltatlanul bagatellizáltra tartott, de valójában egy tünetegyüttest takaró PMS (premenstruációs szindróma) kellemetlen hatásait is csökkentheti (a PMS rosszkedvben, ingerlékenységben, evés- és alvászavarokban jelentkezhet), és az alhasi görcsöket is enyhítheti.Arra azonban ügyelj, hogy ne terheld túl, a vérzésed első napjaiban törekedj a kíméletes testmozgásra magad, és ügyelj a megfelelő higiéniára.


A szexualitás ilyenkor sem tiltott

Megoszlanak a vélemények arról, hogy ebben az időszakban szabad-e az intim összebújásra gondolni: amennyiben nőgyógyászati szempontból rendben vagy, nőgyógyászod nem hívta fel a figyelmed semmilyen kóros állapotra, mint pl. az endometriózis és nem idegenkedsz a dologtól, akkor semmi akadálya nincsen, az együttlét akár a görcsöket is enyhítheti. DeEnnek az egyéni ízlésen kívül semmilyen akadálya nincsen. Ha nem zavar benneteket a menstruációval együtt járó vér, akkor bátran bújjatok össze, , azonban ebben az esetben kiemelten ügyeljetek az intim higiéniára!.

Tévhit azonban az, hogy a menzesz ideje alatt nem lehet teherbe esni. A legtermékenyebb időszak ugyan két menstruáció közötti időszakra, a peteérés szakaszára tehető, de nem árt tudnod, hogy az ondósejtek akár 5-7 napig is megőrzik életképességüket. Mindenképpen védekezzetek ebben az időszakban is!


Zsírosabb lesz a haj, de a festés belefér

Kétségtelen, hogy a menstruáció alatt olyan hormonális folyamatok zajlanak le a szervezetben, amelyek hatással vannak például a mirigyeinkre is. A menzesz előtti két hétben a nagyobb mennyiségű ösztrogén miatt több olajat termelnek a bőrmirigyeink, így nemcsak az arcunk, hanem a hajunk is hamarabb zsírosodik. Éppen ezért kíméletesen moss hajat, ne dörzsöld a fejbőrt és hagyd egy kicsit szikkadni a hajad, mielőtt szárítani kezded.

Van olyan fodrász, aki ebben az időszakban nem szívesen festi a hajat, mondván, nem lesz olyan tartós az eredmény, a többség azonban azon a véleményen van, hogy nyugodtan időzítheted erre az időszakra a külsőd megújítását.


Szolidaritás a menstruáció idején?

Együtt élő vagy dolgozó nők ciklusa egymáshoz igazodik és egy időben is menstruálnak – tartja magát ez a vélekedés már a hetvenes évek óta. Ekkor írt először erről a jelenségről, a menstruációs szinkronról a Nature[1] tudományos folyóiratban Martha McClintock amerikai pszichológus. Szerinte azok a nők, akik sok időt töltenek egymás közelében, azoknak a menstruációs ciklusa közelebb kerül egymáshoz. Számos tanulmány azonban arra az álláspontra jutott, elsőként 2013-ban egy átfogó kutatás [2], hogy nincs tudományos alapja ennek az állításnak, így ez nem több egy mítosznál.



Nagyobb eséllyel vagy kitéve cápatámadásnak?

Bevalljuk őszintén, nekünk ez a kedvencünk Közép-Európában csücsülve. Igaz ez még akkor is, ha nem is annyira eltávolodva hazánktól, rendszeresen érkeznek olyan híradások, hogy a magyarok kedvelt nyaralóhelyénél, Horvátország partjainál is láttak már fehér cápát. Amikor valaki azt mondja, a menstruációs vér fokozza a cápák támadási hajlamát, igazából a saját félelmeit fogalmazza meg, és valószínűleg sokszor látta a Cápa című legendás amerikai filmet. Néhány éve utánajárt ennek a városi (?) legendának a Popular Science [3] tudományos folyóirat, és minden nőt megnyugtatott, nincsenek nagyobb veszélyben, mint egy izzadó férfi vagy egy megvágott lábú kisgyerek vagy egy akár egy szörfös. Az izzadtság például ugyanolyan mértékben vonzza a cápákat, mint a vér. A lap szerint az aminosavak azok, amelyek érdeklik a ragadozókat, ugyanakkor sokkal ízletesebbnek gondolják az általuk vadászott tengeri élőlények vérét, testnedvét, belsőségét.



[1] https://www.nature.com/articles/229244a0.epdf?sharing_token=22IePbeRCEUarcIHt_e7CtRgN0jAjWel9jnR3ZoTv0PyUET0coA59ZMQ-YUTljuX42BiQY2BtEwIowiIJJFIptjaAPIgxahrB1Ko1zav8fexRojAYIKUb-SrGQQpSJL-fSXPFr-BRG0brRRF2x0QQumVCuOZB_qECqULIk73MwgWid5oKYcthGVQpQwLFmfRIqYwyB8fTxUcFoqrRBBdF1elgO-IxFwoWc_F2PdHz7hnggWPU9oWfzNegHRbNW9H6XZ4lf62_fzubyTZenqTnAqnCybRr-8HyH1Yws9TBl3zwu5o6U7VrPyOQf54iuD9&tracking_referrer=www.theatlantic.com

[2] Harris, Amy L.; Vitzthum, Virginia J. (2013). "Darwin's Legacy: An Evolutionary View of Women's Reproductive and Sexual Functioning". Journal of Sex Research. 50 (3–4): 207–46. doi:10.1080/00224499.2012.763085. PMID 23480070. S2CID 30229421.

[3] https://www.popsci.com/surfer-period-blood-shark-attack/