Most
tervezitek?

Úgy érzitek, hogy egy kisbabával együtt válna igazán kerekké számotokra a világ? Mindketten őszintén úgy gondoljátok, kapcsolatotok eljutott ahhoz a lépcsőfokhoz, hogy boldogan vállalnátok egy csöppség érkezését?

A gyermekvállalás életünk egyik legnagyobb döntése, tele izgalmakkal, kihívásokkal és semmi máshoz nem hasonlítható szépségekkel. A nagy döntés meghozatala előtt azonban megannyi gondolat foglalkoztat minket: milyen lesz az, amikor már nem csak Ő és én vagyunk? Hogyan készíthetjük fel testüket-lelkünket és kapcsolatunkat a pici fogadására? Mikkel segíthetjük a teherbe esést?

Természetesen egy új élet megfoganása nem csak elhatározás kérdése, bizony előfordulhatnak nehézségek. Azonban, ha odafigyelünk egészségünkre, rendszeresen mozgunk és betartunk néhány egyszerű táplálkozási tanácsot, a teherbeesés esélyeit is növelhetjük. Mindehhez szeretnénk iránymutatást adni Nektek az oldalunkon található információkkal, érdekességekkel és tippekkel. Közérthető formában sorakoztatjuk fel azokat a területeket és tényezőket, amelyekre leginkább érdemes figyelni, ha úgy érzitek, elérkezett a családalapítás ideje.

Stresszmentes

Ép testben ép lélek, szól a közismert, már-már elcsépelt mondás. Azonban a gyermekvállalás esetében különösen fontos, hogy megfogadjuk e régi bölcseletet: szervezetünk felkészítése mellett a kisbaba érkezésére való lelki ráhangolódás is elengedhetetlen. A fogantatásra pedig akkor van a legnagyobb esély, ha fizikailag és mentálisan is késznek érezzük magunkat a családalapításra.

Gondoljuk végig egy napunkat, mennyi-mennyi stresszfaktor mérgezi életünket. Állandóan rohanunk, aggódunk, hogy nem érünk be időben a munkahelyünkre, nem teljesítjük határidőre a munkánkat, emiatt nem jutunk el egy fontos találkozóra, vagy már nem lesz nyitva a tisztító és megint nem tudjuk elhozni a kabátunkat… Egyszóval folyamatosan időhiánnyal küszködünk. Azonban egyes szakemberek szerint nem is ez okozza a legnagyobb problémát, hanem az, hogy nem határozzuk meg pontosan, mit is kéne tennünk. Nem csak az idővel kell ügyesen gazdálkodunk, hanem rendet kell tudnunk teremteni gondolataink között is, hogy ne érezzük úgy, állandó lemaradásban vagyunk.

Ha fokozzuk hatékonyságunkat, közérzetünk is javulni fog. Ehhez pedig az szükséges, hogy időnként megálljunk és átgondoljuk, mit és meddig szeretnénk megvalósítani. Utána már könnyebb lesz céljaink érdekében cselekedni.

Harmonikus párkapcsolat

A szülővé válás nem egyszerű feladat, fontos mérföldkő egy kapcsolatban. Így, ha közösen elhatároztátok párotokkal, hogy valóban itt az ideje a gyermekvállalásnak, fontos, hogy türelemmel viseltessetek mind magatokkal, mind a másikkal szemben. Ugyanis a boldogságérzet mellett természetes az új kihívásoktól való félelem érzése is.

Pszichológusok is megfigyelték, hogy a stressz és a depresszió negatívan hat a termékenységre. Köszönhető ez annak, hogy a szorongás rossz irányban befolyásolhatja az ovulációt szabályozó hormonokat. Ezért is fontos, hogy a párok megfelelő pszichés állapotban vállalkozzanak a gyermekre. Talán ez az az időszak a párkapcsolatokban, amikor legtöbb energiát kell fektetnünk a kommunikációba. Merjük elmondani kedvesünknek mindazt, ami csak megfogalmazódik bennünk. Hiszen nagy lépés, ha két emberből család válik, ám ezt csak meghitt légkörben, egymás iránti bizalommal és tisztelettel van értelme megvalósítani.

Tudatos családtervezés

Ha figyelünk arra, hogy életünk minden területéről kiiktassuk a stresszfaktorokat, azaz mind a munkában, mind a magánéletben a harmóniára törekszünk, máris nagyon sokat tettünk mentális egészségünkért. Ha pedig úgy érezzük, pszichikailag megérettünk a szülővé válásra, párunkkal együtt készen állunk a babára, közösen tudunk erre a témára koncentrálni. Az alábbiakban nézzük végig, mi mindenre hasznos odafigyelni már a terhesség tervezésekor, mi mindenről szükséges már a fogantatást megelőzően döntenünk, tudatosan.

Termékenységi naptár, a természetes családtervezés módszere

Fontos, hogy egy nő tisztában legyen azzal, mikor a legtermékenyebb. A ciklus tizennegyedik napján megreped a tüsző és kilökődik a petesejt. Ilyenkor a testhőmérséklet kissé megemelkedik, a hüvelyváladék áttetszővé és folyékonyabbá válik. Ha figyelünk testünk jelzéseire, természetes módon növelhetjük a teherbe esési esélyeket. Azonban ne kövessük el azt a hibát, hogy kizárólag ebben az időszakban bújunk ágyba párunkkal, és nemi életünket a sikerorientáltság határozza meg. Próbáljunk továbbra is spontánok lenni, ne öljük meg a vágyat!

Fogamzásgátlás

A női szervezetnek szüksége van arra, hogy visszaálljon a hormonháztartás a régi kerékvágásba, de ma már nem tartja magát az a vélekedés, miszerint hónapokkal a terhesség tervezése előtt szükséges abbahagyni a fogamzásgátló tabletta szedését. Ugyanis a mai fogamzásgátló tabletták hormontartalma egyetlen nap alatt lebomlik a szervezetből. Éppen ezért a tabletta szedését a kívánt teherbe esés előtti ciklusban is elegendő abbahagyni. Erről mindenképpen konzultáljunk nőgyógyászunkkal, aki egy egyszerű hasi ultrahangos vizsgálattal azt is meg tudja állapítani, éppen hol tart havi ciklusunk.

Táplálék-kiegészítők, a családtervezés támogatására

Ha úgy látjuk, elérkezett az idő a családalapításra vagy éppen a kistestvér érkezésére, testileg-lelkileg készen állunk, vény nélkül kapható, hormonmentes, mio-inozit tartalmú étrend-kiegészítő készítményekkel is támogathatjuk a fogantatást.

Stresszmentesítés indul!

Tovább olvasok

Ételed az életed

Tovább olvasok

Páros sporttagozat

Tovább olvasok

Kincsünk az egészségünk

Tovább olvasok

Családi nyelv: értsünk szót egymással!

Tovább olvasok

Családalapítási 1X1

Tovább olvasok

Frissen tartó párkapcsolat

Tovább olvasok