Most
tervezitek?
Úgy érzitek, hogy egy kisbabával együtt válna igazán kerekké számotokra a világ? Mindketten őszintén úgy gondoljátok, kapcsolatotok eljutott ahhoz a lépcsőfokhoz, hogy boldogan vállalnátok egy csöppség érkezését? A gyermekvállalás életünk egyik legnagyobb döntése, tele izgalmakkal, kihívásokkal és semmi máshoz nem hasonlítható szépségekkel. A nagy döntés meghozatala előtt azonban megannyi gondolat foglalkoztat minket: milyen lesz az, amikor már nem csak Ő és én vagyunk? Hogyan készíthetjük fel testüket-lelkünket és kapcsolatunkat a pici fogadására? Hogyan segíthetjük a teherbe esést?
A gondolat már megfogant?
Természetesen egy új élet megfoganása nem csak elhatározás kérdése, bizony előfordulhatnak nehézségek.
Azonban, ha odafigyelünk testünkre, egészségünkre, rendszeresen mozgunk és betartunk néhány egyszerű
táplálkozási tanácsot, a teherbe esés esélyeit is növelhetjük. 12 hónap sikertelen próbálkozás után
viszont mindenképpen kérjük szakember segítségét az előrelépés reményében. 35 év felett pedig ne várjunk
fél évnél többet a gyermekáldásra. A korszerű diagnosztikának köszönhetően könnyen kideríthető és
orvosolható a sikertelenség oka. Ha pedig szükséges, meddőségi kezeléssel foglalkozó szakemberek
közreműködésével javítható a próbálkozások hatékonysága. Ragaszkodj a vágyaidhoz, merj kérdezni
kezelőorvosodtól!
Mindehhez szeretnénk iránymutatást adni Nektek az oldalunkon található információkkal, érdekességekkel és tippekkel. Közérthető formában sorakoztatjuk fel azokat a területeket és tényezőket, amelyekre leginkább érdemes figyelni, ha már babáznátok.
Étkezés
Minden ember szervezete más és más. Igaz ez a nők termékenységére is, amely ráadásul az idő előrehaladtával egyre csökken. Azonban sokat tehetünk azért, hogy nagyobb eséllyel foganjon meg a baba, ha az elhatározás már megvan a gyermekvállalásra. Az első és legfontosabb szervezetünk felkészítése. A nőknek már a fogantatás előtt érdemes ügyelniük a kiegyensúlyozott táplálkozásra, mivel hormonháztartásunk egyensúlyát a bevitt tápanyagokkal pozitívan befolyásolhatjuk. Ezt az étkezési „négy T” szabállyal tehetjük egyszerűbbé:
Természetes alapanyagok
Az utóbbi években mind divatosabbá váltak az ún. „kézműves” termékek, mivel egyre többen eszmélnek rá: nem mindegy, milyen alapanyagokból készült ételeket fogyasztunk. A hétköznapokban is érdemes erre odafigyelnünk. Fordítsunk több energiát arra, hogy gondosan összeválogatott alapanyagokból házilag készítsük el a reggelinket, ebédünket, ne pedig munkába menet kapjunk be egy-egy péksüteményt, vagy a sarki kifőzdében vegyük meg az aktuális menüt. Így elejét vehetjük annak, hogy a kelleténél több tartósítószerrel, színezékkel és mesterséges ízfokozóval terheljük szervezetünket. Még ha időigényesnek is tűnik az otthoni főzőcskézés vagy az alapanyagok beszerzése, testünk hosszú távon meghálálja a gondoskodást.
Tápanyagokban gazdag ételek
Érdemes elkerülni az olyan feldolgozott élelmiszereket, amelyek összetevői között több ismeretlen kifejezést találunk, mint amennyit be tudunk azonosítani. Ezek az ételek rendszerint rengeteg hozzáadott cukrot, tartósítószert, színezéket és ízfokozót, sót tartalmaznak, de talán ennél is nagyobb probléma, hogy híján vannak az értékes tápanyagoknak. Az előállításuk során ugyanis pont a vitaminok és ásványi anyagok tűnnek el belőlük. Igyekezzünk ezért minél több friss élelmiszert fogyasztani! Fontos, hogy napi rendszerességgel együnk zöldségeket, gyümölcsöket, és válasszuk inkább a teljes kiőrlésű gabonaféléket. Emellett a sejtek és szövetek épülésében nagy szerepet betöltő fehérjék is fontos részét kell, hogy képezzék étrendünknek.
Tudatosság
Egy nőnek nem csupán a terhesség alatt, hanem már jóval a fogantatás előtt érdemes nagyfokú tudatosságra és mértéktartásra törekednie. Fontos a káros szenvedélyek, úgymint a dohányzás vagy a túlzott alkoholfogyasztás mellőzése. Emellett már a terhesség tervezésekor nem árt rendszeres napirendet kialakítani: a napi ötszöri, kis mennyiségben történő étkezés például segít kordában tartani az inzulinszintet. Ez pedig azért különösen fontos, mert a magas inzulinszint férfi hormon túltermelést okozhat a petefészkekben, s a jelenlegi kutatási eredmények arra utalnak, hogy például a policisztás ovárium szindróma – röviden PCOS – a petefészkek hormentermelési zavarán alapul. Napjainkban a nők 10 százaléka kénytelen együtt élni ezzel a hormonális betegséggel, ami erősen megnehezíti a megtermékenyülést. Vény nélkül kapható, mio-inozit tartalmú étrend-kiegészítő készítményekkel is támogathatjuk teherbe esési esélyeinket.
Testsúly
Az alacsony testsúlyból fakadó alultápláltság, csakúgy, mint az elhízás, a hormonháztartás felborulásához vezethet, amely nem kedvez a fogamzásnak. A fenti három szabály betartásával sokat tehetünk azért, hogy testsúlyunk az ideális tartományban maradjon
Sport
Az egészséges, rendszeres és kiegyensúlyozott táplálkozás sokat segít abban, hogy szervezetünket felkészítsük a fogamzásra. De éppen ilyen fontos az aktív életmód, a rendszeres sport. Nézzük, hogyan is hat a mozgás.
A mozgásszegény életmód elhízáshoz, hormoneltolódáshoz vezethet. A teherbe eséshez viszont hormonháztartásunk megfelelő működésére van szükség. Ráadásul, ha plusz kilók vannak rajtunk, nem is érezzük jól magunkat a bőrünkben, ami nincs jó hatással kedélyállapotunkra sem.
Ha rendszeresen mozgunk, az kedvezően befolyásolja a szervezetünk vérellátását, ami pozitív hatással bírhat a hormonfolyamatokra. Így, ha látványos fogyást nem is eredményez a sport, szervezetünk meghálálja az aktívabb életmódot.
A megfelelő izomcsoportok erősítésével felkészülhetünk a terhességgel járó fokozottabb fizikai igénybevételre is. Különösen jó, ha a hasizmunkat és hátizmainkat már a várandósságot megelőzően erősítjük.
A mértékletesség és fokozatosság a sport esetében is rendkívül fontos. A lényeg, hogy ne muszájból csináljuk, hanem találjuk meg azt a számunkra legtökéletesebb mozgásformát, ami örömöt okoz, ami felszabadít. Legyen szó futásról, gyorsgyaloglásról, jógáról vagy akár tollaslabdáról, a hangsúly a rendszerességen van.
Ragaszkodj hozzá! tippek:
Sportoljatok együtt! Iratkozzatok be például bátran társastáncra, így nem csak mozogtok, hanem egy újabb közös élményforrással is gyarapodtok.
Szűrővizsgálatok
Ahogy a megfelelő táplálkozással és a rendszeres mozgással kapcsolatban rámutattunk, mi magunk is sokat tehetünk a sikeres teherbe esésért. Azonban akadhatnak olyan körülmények, amelyek megnehezítik a fogamzást, és megfelelő szakorvosi segítségre lehet szükségünk. Ilyen nehezítő tényezők például az egymással egyébként szoros összefüggésben álló menstruációs zavarok, az inzulinrezisztencia és a policisztás ovárium (petefészek) szindróma, azaz a PCOS. Így már a terhesség tervezésekor érdemes a nőknek pár kérdést feltenniük magunknak:
- Rendszertelen a menstruációm? Vérzészavarokkal küzdök?
- Aknés, pattanásos-e a bőröm?
- Tapasztalok-e fokozott szőrnövekedést az arcomon, mellkasomon?
- Akadnak súlyproblémáim?
Amennyiben a legtöbb esetben igennel feleltünk, érdemes nőgyógyászunkkal őszintén beszélni ezekről családalapítási terveinkkel egyetemben. Ugyanis már a baba tervezésekor jó, ha tudjuk, szervezetünk is készen áll-e a fogantatásra. Kezelőorvosunk, amennyiben szükséges, a megfelelő szakorvoshoz irányít majd minket. Továbbá ne feledjük a rendszeres fogászati szűrővizsgálatot sem! Köztudott, hogy a terhesség alatt könnyebben romlanak a fogak, ezért nem árt, ha ép fogsorral készülünk fel a várandósságra.
GYIK
A menstruáció egy rendkívül összetett, de természetes folyamat. A normális havi ciklus azt jelzi, hogy ezek a mechanizmusok problémamentesen történnek a női szervezetben és megfelelő a hormonális egészség. Általában 12-13 éves kortól 48-50 éves korig jellemző, hogy a nők menstruálnak, átlagosan 4-7 napig.
A normális menstruációs ciklus átlagosan 28 napig tart. 22 napnál rövidebb, vagy 34 napnál hosszabb ideig tartó menstruációs ciklus kapcsán érdemes felkeresni egy nőgyógyászt, hogy kiderüljön, mi okozhatja a jelentős eltérést. A menstruáció során havonta és naponta is változhat a vérzés intenzitása és színe is: a menzesz előtt a fehéres, sárgás, esetleg barnás váladék normális, míg az első két nap nagyobb mennyiségű élénkpiros, a napok múltával pedig rózsaszín, majd barnás váladék a természetes. Az átlagos vérvesztés a hüvelyen keresztül 30-50 ml (ez kb. 4 evőkanálnyi folyadék), ha azonban 80 ml feletti a vérvesztés, az már kóros és nőgyógyászhoz szükséges fordulni.
Az erős, fájdalmas menzesz nem természetes, jelezhet valamilyen egészségügyi problémát, akár endometriózis, mióma, hormonális probléma, daganatos megbetegedés, méhen kívüli terhesség, vagy véralvadási zavar is állhat a háttérben.
A szexuális együttlét során a spermiumok és a petesejt a petevezetékben találkoznak – a fogantatás során a spermium megtermékenyíti a petesejtet. A fogantatást követően a megtermékenyített petesejt (zigóta) 5-7 napon keresztül vándorol a méh felé, miközben folyamatosan osztódik. Amikor eléri a szedercsíra, majd a hólyagcsíra állapotot, a megtermékenyített petesejt blasztocitává alakul, miközben a méh felkészül a beágyazódásra. Nagyjából öt nap után megtörténik a beágyazódás, amely számos hormonális változást indít el a női szervezetben. Ilyenkor már sokan észlelnek bizonyos tüneteket, de ez nagyon személyfüggő. A szervezetben jelentősen megnő a hCG hormon (más nevén terhességi hormon), és gyakran tapasztalható alhasi fájdalom, amelyet gyakran összekevernek menstruációs alhasi görccsel.
Mivel a megtermékenyülés után megemelkedik a progeszteron szint, ez számos tünetet produkálhat: lelassulhat az emésztés, amely puffadást idézhet elő, illetve minimálisan ugyan, de gyakran megemelkedik a testhőmérséklet, akár hőemelkedésig is. Ezt tekintjük az egyik legegyértelműbb jelzésnek a beágyazódás után.
Gyakoriak a rosszullétek, különösen a terhesség 4-5. hetében, emellett előfordulhat pecsételő vérzés is, amit a korai terhességi faktor hormon (EPF) idézhet elő. Mindez az esetek többségében néhány napig, maximum egy hétig tarthat. Ugyancsak előfordulhat görcsölés, derékfájás. A beágyazódás tünete lehet a méhnyak változása is: sűrű, gumiszerű, vagy áttetsző lesz. Gyakori tünet a mellérzékenység, amelyet a hCG, az ösztrogén és a progeszteron hormonok megemelkedésével magyarázható. A megemelkedett hormonszint miatt pedig teljesen normális a hangulatingadozás is, meg se próbáld megérteni, miért vagy az egyik pillanatban a fellegekben, a másikban pedig egymás után használod el a papírzsebkendőket.
A sikeres fogantatás számos faktortól függ, elég csak az életkorra, az életmódra, hormonális, mentális és fizikai tényezőkre gondolni. Férfiaknál kémiai és fizikai hatások (dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás, gyógyszerek), pszichés, genetikai és hormonális okok vagy gyulladás járulhat hozzá a nemzőképesség zavarához. A felnőttkori fültőmirigy-gyulladás (mumpsz) szövődményeként például heregyulladás alakulhat ki.[1]
Nők körében számos olyan betegség van, amely nehezíti a fogantatást.[2] A petevezető betegségei, illetve a méh rendellenességei mind hozzájárulhatnak a meddőséghez. Az endometriózis, a PCOS, a mióma, a polipok is megnehezíthetik az embrió megtapadását és a magzat kihordását. Fontos, hogy ezeket a betegségeket mielőbb diagnosztizáljuk, hogy időben elindulhasson a személyre szabott terápia, amely elősegítheti a sikeres teherbe esést is. Vannak olyan krónikus betegségek is, mint az epilepszia, a cukorbetegség, magas vérnyomás, pajzsmirigy-, máj-, veserendellenesség, szív- és érrendszeri, illetve daganatos megbetegedések, amelyek nehezíthetik a gyermekvállalást.
A családtervezésben a megfelelő testsúlynak is szerepe van: a felesleges kilók hatással vannak a hormonháztartásra, megzavarhatják a menstruációs ciklust, ez pedig negatívan hathat a termékenységre.
Fontos odafigyelni a fogak állapotára is. Egyes fogágybetegségek[3] miatt ugyanis megemelkedik a szervezetben a vér gyulladásos markereinek értéke, ez pedig hátráltathatja a teherbe esést, vagy akár vetéléshez vezethet.
[1] https://semmelweis.hu/arc/ellatas/meddoseg/ferfi_meddoseg/
[2] https://ragaszkodjhozza.hu/fogantatas-meddosegi-kezelesek#a_meddoseg_okai
[3] https://www.webbeteg.hu/cikkek/fogaszat/25218/szajhigienia-es-termekenyseg-osszefuggesei
A szakorvosok véleménye szerint, ha egy nő 35 éves kora előtt egy évnyi próbálkozás után, 35 éves kor felett pedig fél éven belül nem fogan meg a baba, annak ellenére, hogy rendszeresen és megfelelő időben él szexuális életet párjával, teherbeesési nehezítettségről beszélhetünk. Érdemes mielőbb meddőségi specialistához fordulni pároddal együtt, hogy mielőbb megkezdődhessen a női és a férfi oldal kivizsgálása is.
Az orvostudomány fejlődésének köszönhetően ma már számos lehetőség közül választhatnak a párok, ha meddőséggel állnak szemben. A gyermekre vágyó párok csaknem 90 százalékánál gyógyszeres, sebészeti beavatkozás vagy mesterséges megtermékenyítés segíthet a családdá válás útján. Utóbbi esetében, az asszisztált reprodukciónál is többféle lehetőség közül lehet választani attól függően, hogyan dönt a szakorvos, és a pár melyik tagjánál találtak valamilyen rendellenességet.
Az intrauterin inszemináció során az ovulációkor spermiumot fecskendeznek be a méhüregbe. Az in vitro fertilizáció (ismertebb nevén lombikprogram) egy, a szervezeten kívüli eljárás: a korábban leadott spermiummal laboratóriumi körülmények között megtermékenyítik a leszívott petesejtet, amelyet 2-5 nap után a méhbe helyeznek.
Az Intra-citoplazmatikus spermium injektálás során pedig közvetlenül a petesejtbe juttatnak hímivarsejtet.
Amennyiben egy pár rendszeresen él szexuális életet, mégis késik a gyermekáldás, javasolt mielőbb meddőségi specialistát vagy reproduktív endokrinológust felkeresni. Ha a pár hölgy tagja 35 évnél fiatalabb, egy évnyi próbálkozás után, 35 év felett pedig félévnyi sikertelen próbálkozás után érdemes bejelentkezni konzultációra.
Az első beszélgetésen szóba kerülnek egyéni és családban előforduló betegségek, gyógyszerszedési szokások, a menstruáció, tehát minden olyan információ, amely segítséget nyújt abban, hogy kiderüljön, orvosi segítségre van-e szükség a fogantatás érdekében. Előfordulhat, hogy szükség lesz nőgyógyászati és andrológiai, genetikai-, immunológiai és endokrinológiai vizsgálatokra. Emellett vérvételre, hormonvizsgálatra, spermaanalízisre, ciklusdiagnosztikára, ultrahangos és akár MR-vizsgálatra is. A szakember egyéntől függően rendelheti el a különböző vizsgálatokat a pontos diagnózis felállításához. A meddőség hátterében 40 százalékban női, 40 százalékban férfi tényezőket, 20 százalékban pedig közös okokat találnak, vagy nem tudják diagnosztizálni a meddőséget kiváltó problémát. Előfordul olyan eset is, amikor a vizsgálatok egyik oldalról sem mutatnak ki szervi vagy hormonális rendellenességet, mégsem sikerül a fogantatás. Ekkor beszélhetünk ismeretlen eredetű meddőségről.
A megtermékenyülés sajnos nemcsak a rendszeres szexuális élettől függ, hanem szerepet játszik benne az életkor és számos egészségügyi probléma is. Elég csak hormonális, mentális okokra, illetve betegségekre gondolni. Ugyanakkor gyakran megfeledkezünk arról, hogy az életmódunk, a megfelelő vitaminpótlás, a táplálkozásunk és a mozgáshoz fűződő viszonyunk visszahat a test működésére, amely a fogantatást is befolyásolja.
A súlyfelesleg például nemcsak a krónikus betegségek kialakulásában játszik szerepet, hanem hatással van a női és a férfi termékenységre is. Az elhízás befolyásolhatja a hormonháztartást, megzavarhatja a menstruációs ciklust is. A testsúly 5-10 százalékos leadásával jelentősen lehet növelni a teherbeesés esélyét, hatékonyabb lehet akár egy meddőségi kezelés is. Ugyanakkor fontos, hogy egészséges diétával vagy életmódváltással érjük el a súlyvesztést: a teljes kiőrlésű gabona, zöldségek, gyümölcsök, alacsony zsírtartalmú ételek támogatják legjobban a célok elérését. Növeljük a rostokat[1] és csökkentsük a szénhidrátokat[2] étkezésünkben.
A termékenység sikerességében nagy szerepet játszik a mentális egészség is. A túl magas stresszszint például megváltoztathatja a hormonok szintjét, ezért fontos megtalálni azt a módszert, amely segít a stressz és a szorongás oldásában.
A mozgás ebben a helyzetben is jó választás lehet: már a mindennapi séta is hozzájárulhat a mozgásszegény életmód leszámolásához, a jóga például még a lelkünknek is jót tehet.
[1] https://www.hazipatika.com/taplalkozas/anyagcsere/cikkek/a_rostok_szerepe_a_taplalkozasban
[2]https://www.hazipatika.com/taplalkozas/egeszseg_es_gasztronomia/cikkek/a_legegeszsegesebb_szenhidratforrasok
A meddőség kezelésére leggyakrabban alkalmazott megoldás a hormonkezelés. Az erre a célra kifejlesztett készítmények a szervezetben természetes módon megtalálható hormonokhoz hasonlóan váltanak ki petesejtérést és ovulációt. Az egyik ilyen hormon a follikulus stimuláló hormon (FSH), amely fontos szerepet játszik az emberi termékenység és szaporodás folyamatában. A megfelelő FSH érték a nőknél a petefészkekben a petesejteket tartalmazó tüszők (follikulusok) növekedéséhez és fejlődéséhez járul hozzá, a férfiakban pedig a spermiumtermeléshez szükséges. A másik hormon pedig a luteinizáló hormon (LH), amely az FSH által előkészített tüszőt érleli tovább, majd kiváltja az ovulációt.
A megfelelő FSH - LH arány tehát nagyfokú szerepet játszik az ovuláció létrejöttében és egy sikeres terhesség kialakulásában. Ma már létezik a külön port és oldószer ampullákat tartalmazó készítmények mellett egyszerűen és kényelmesen alkalmazható pen, azaz előretöltött injekciós toll is. Miután kezelőorvosunk megmutatta az alkalmazandó készítmény helyes használatát, már csak arra kell ügyelnünk, hogy minden nap közel azonos időben adagoljuk.